2012. november 2., péntek

Surman László: A megbízatás



Surman László író, költő
„A legfőbb megbízatás, amit Jézus egyházának adott, nem az, hogy gondot viseljen az emberekre, hanem hogy tanítvánnyá tegye őket.” (Klaus Douglass)
Azt gondolom, hogy az „ismétlődések palettáján” (Prédikátor 1,9) hamarosan sor fog kerülni néhány fogalom újragondolására a reformáció ihletésében. Talán fontos megállapítás lehet az a tény is, hogy a reformáció az folyamatosságot is jelent, és nem csak egy adott időintervallumba szorított állapotot.

Többek között a „megbízatás” fogalma, mely esetünkben a hívő emberekre értendő. (A hívő nem azt jelenti, hogy hiszékeny ember, aki mindent elhisz, hanem azt, hogy Krisztus igazságában él, létezik, és a világ folyásának nem enged, saját maga igazát hiábavalónak tekinti, azaz alárendeli Isten igazságának – Galácia 3,6.) A hívő ember minden esetben az Isten beszédéhez ragaszkodva keresi boldogulását (Zsoltárok 1; Példabeszédek 1,7; Zsoltárok 32,2; Lukács 6,22; Róma 4,6), így az Úr törvényeiben való gyönyörködés, a szív tisztasága, a bűntelenség, a bölcsesség és az értelem, mind az Istennel való személyes kapcsolat ápolása, arra mutat: „tudom, hogy a helyemen vagyok és ragaszkodom az Ő igazságához”. Igazán csak akkor tudjuk definiálni azokat a fogalmakat, melyek mozgatói életünknek, ha őszinte odaadással tudunk lenni Istennek a Krisztus Jézusban.
Nos, ami a „megbízatás” fogalmát illeti, szomorú megfigyelések eredményeként arra következtethetünk, hogy nagyon sok ember maga akarja kiválasztani a megbízatását, és nem Istentől kapja azt. „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében” (Máté 28,19). Amint azt olvashatjuk ebben az Igében is, Jézus egyértelműen megfogalmazta a hívő emberekre kötelező érvényű megbízatást, melyet olvasva arra is gondolhatunk, hogy nem csupán javaslattételt fogalmazott meg, hanem egyértelmű parancsot adott. Abban az esetben, ha Krisztus ezt parancsként adta, akkor nagy bajban vannak azok a hívők, akik megtagadják ezt a parancsot, de még azok is, akik igyekeznek saját maguknak pótmegbízást találni.
Ha Isten igazságának engedek, és a saját igazságomat hiábavalónak tekintem, akkor megtapasztalhatok egy fontos dolgot: ha a lépcsőn fel akarok menni, akkor elég, ha az első lépcsőfokot látom, nem kell látnom az egész lépcsőt (Zsidók 11,1). Ez a hit! Ez az Isten igazsága, hogy rá merem bízni magamat Istenre. Tehát a megbízatási parancs az az, amit Máté megfogalmazott a huszonnyolcas fejezet tizenkilences versében. Ezt a parancsot nem lehet kikerülni, mert ez a megbízatás alapja, és ha nincs alap, (Máté 7,24-26) akkor baj van!
És nézzük, mit teszünk mi? Mit tesznek az egyházak? Valóban, ahogy azt Klaus Douglass is megértette, a megbízatást, mint fogalmat nem egyértelműen definiáljuk, hiszen számos esetben felcserélve láthatjuk a gondviseléssel (Jób 10,12), ami igazán azért is probléma, mert a két fogalmat egyben akarjuk kezelni, és ennek következtében a két utasítást egyvelegként (egy füst alatt) alkalmazzuk, ami eltorzítja Isten két utasítását is. Így sem egyiket, sem másikat nem tudjuk teljességgel betölteni, valamint azt a sorrendet, melyet Krisztus mutatott (Máté 6,33) a visszájára fordítjuk.
Surman László író, költő

Ha mi, hívő emberek, nem ismerjük fel az Isten igazságát, akkor miért várjuk, hogy a hitetlenek felismerjék azt? Ha mi, hívő emberek – megmásítva Isten parancsát – pótparancsokat képzelünk magunknak, miért gondoljuk, hogy mások lennénk, mint azok a gnosztikus vallások, melyek sokszor nagyobb intenzitással hódítanak teret, mint a magukat karizmatikusnak tituláló egyházak? Nem várhatjuk el, hogy az emberek Krisztusra hagyatkozzanak, ha mi magunk sem hagyatkozunk rá! Nem várhatjuk el, hogy jóízű sók legyünk, ha magunknak sem ízlünk. Isten megálljt int, és azt mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (János 14,6)! Tehát nincs más! Ha megbízatásban vagy, lelkeket mentesz, és bölcs vagy (Példabeszédek 11,30), életed első és legfontosabb feladatát végzed, ha valami más pótolja ezt a megbízatást, bajban vagy.
Térj meg! Ugye, vannak dolgok, amiket újra kell értékelnünk, vannak fogalmak, amelyeket újra kell definiálnunk, vannak számunkra értékek, amik az Úr beszédének fényében hamuvá lesznek. Te és én – sem a mi egyházunk – nem dönthetjük el, hogy akarunk-e lelkeket megnyerni, vagy sem. „És ne gondoljátok, hogy így szólhattok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom néktek, hogy Isten eme kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak” (Máté 3,9). Ha eleged van a látszatból és képmutatásból, ha eleged van az erőtlen keresztény életből, a vasárnapi szenteskedésből, fogalmazd meg, hogy mit jelent számodra a megbízatás, mit jelent számodra Isten beszéde, mit jelent engedelmesnek lenni, és ne tévesszen meg a parancsok összemosásának, felcseréléseinek könnyelműsége.                                                             Forrás: remenyhir.hu

Fornetti Békés