S Megszűnik A Csönd

S Megszűnik A Csönd 

 Békési Roma Költők Antológiája

2001, Békés

Lakatos Gyula,

Varróné Labancz Julianna,

Vagyon Rita,

Surman László,

Labanczné Milák Brigitta

A kötet megjelenését támogatta:

Főtámogató: Békés Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata

                     "Mégis van remény" Egyesület

Továbbá:       Békés Város Művelődési Bizottsága

                      Ádám Számadó Kft. Ádámkó András

                      Sarkad Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata

                      Fábián Mihály, Békés

                      Vas- Ker- Plusz Kft., Békés

                       Klára Market, Békés

                       Csapó Pékség, Békés

                       Juhász üveges, Békés

                       Szalai László, Békés

                       Tóth Attila, Békés

A borítót Labanczné Milák Brigitta grafikájának felhasználásával Surman László tervezte.
Illusztráció: Labanczné Milák Brigitta

Békési Roma Költők Antológiája 1. 2001. Előhang

A hatvanas évek közepe, a hetvenes évek eleje óta a magyar irodalomban, költészetben ifjúként berobbanó Bari Károlytól, aki mára középkorú tehetsége a magyar irodalmi közéletnek a kisebbségekből indulókat többnyire kettős értékítélettel minősíti.A tehetség mellett helytelenül a másságot, a származást, jelen esetben a cigányságot is láttatni akarták, olykor akarják ma is mind azoknál, kik a köztük élő más szokású, ajkú, kultúrájú közösség képviselőiként egyre nagyobb számban vállalnak kísérletet élményeik, életérzéseik, hangulataik nyilvánosság, kis és nagy közösség elé tárására. A tehetség, művészi alkotás élménye, a neveltetés meghatározó, de nem bezáró, elhatároló, hanem ha e folyamat közösségi és egyetemes akkor nyitottá, befogadóvá, fel-és kitárulkozóvá teszi a gyermeket, az ifjút és az érett embert. 

E kötetben többségében első alkalommal versel a közösség elé lépők ilyen adottságokkal, tulajdonságokkal élik életüket, hasonlóan a többi békési emberhez.

Ugyanakkor mások is. Mások abban, hogy életérzéseiket egy idő után többnyire felnőtt emberként versé formálták, versbe foglalták, elsősorban magukat. Ezek az érzések mindegyiküknél mások még akkor is, ha van közös is bennük: a megértés, az elfogadás vágya, a lappangó de tetten érhető félelem görcse a sötéttől való távolodás, az egyetemeshez tartozás reménye, egy kicsit az álmok, a hit harmóniájában élés, menekülés.

Ennek ellenére vagy talán éppen ezért szerencsések a kötetben versel jelentkezők. Szerencsések azért, mert érzéseiket megfogalmazták, leírták, s így az egyén érzését közösségivé tették. Szerencsések azért is, mert egy olyan közösségben élnek, alkotnak, ahol nincsenek egyedül, ahol több az alkotó, gondolatot formáló személy, s ezek a személyek önző módon nem csak magukkal törődnek, hanem társaikra is figyelnek önzetlenűl.

Nem jöhetett volna a kötet létre, ha Surman László - három egyéni kötetet kiadási tapasztalatának birtokában - nem kezdeményezi, kéri társait, ajánlja fel számukra ezen antológiában való szereplés lehetőségét, s teremti meg - segítő támogatókat nyerve - az anyagi feltételt a kötet megjelenéséhez. A kötet illusztráló Labanczné Milák Brigitta őstehetsége rajzaival is a kötetben foglalt versek hangulatát erősíti, teszi képivé, plasztikussá.

Az "Előhang" írója reméli, hogy e kötetben írásaikat közreadókkal egyéni kötetben is találkozunk, s követőik is lesznek a versek önálló élete, érzése, gondolatgazdagsága szerzőik élete mellett az olvasóét is gazdagítja.

Így legyen!

Békéscsaba, 2001. április 20.

Hevesi József

                                                                   Lakatos Gyula

                                                        A Félelem órája

Labanczné Milák Brigitta

                                                                    
Lakatos Gyula versei:
                                                  
                                                       Nyugalma a sötétnek

Távol a merev valóság

a sötét.

Leszáll az éj

fekete leple betakar

eltemet.

Így igazán elviselhető

a csend.

Érzéseim a puszta nyugalom.

Ezernyi csillag az égen

vak világtalanként vezet.

A hold szivárványába

mert hamarosan itt leszel.

S ha rád tekintek

a világ rózsaszínben hempereg.

Nini egy angyal fejem felett

ez meglep.

Egy hanggal a némaságban

valaki szörnyű dolgot vezet.

Emelem fülemre kezem

így könnyebb elrejtenem félelmem.

Behunyom hát szemem

most a sötét játszik.

de így a dolgok igazán

szépnek tűnnek.

S a néma fergetegben

mind mit érzek.

nyugalma a sötétnek.

              


  

A Reménynek 

Van e még hely bennem

a reménynek?

Azt hiszem meglehetősen

derűlátó vagyok 

de csak mikor odakünn nyüzsgöm

a világban, mások közt.

S mikor itthon gunnyasztok

egymagamban, gondolkodom

nagyon borúlátó leszek.

Hiszem ezért van úgy, hogy

némelykor hóbortos s kelekótya vagyok.

Ám hiszem ott a reménység

az emberek közt!

Ez az miért minden reggel

úgy ébredem, akár egy kisfiú.

Még most is, még ma is

mintha nem történt volna semmi.

Ilyenkor hajlandó lennék

újra kezdeni,

újra szeretni a világot....

de vajon elegendő e a tudás?

Tudni, sőt boldogan tudni,

hogy találkozunk a balsorsban.

De nem a viasz gyümölcsök,

festett fák kertjében, abban

a hazug édenben.

Utána, a bűnbeesés után 
sok-sok halál után

az igaz reményben.

A félelem órája

Lennék teljes és egész

ha nem rázna a félelem.

Hogy senki sem maradt mellettem

könyörtelen helyzetbe kerültem.

S kellemetlenül cseperedem

oda adhatom szerelmem.

A fáradt órák is rám telepednek,

adjunk időt az időnek.

Rettegünk és fázunk

pedig rajtunk félelemből szőtt kabátunk.

mint láb nélküli ló     

villanó hőségben hideg rázó. 

Hiába rejtem el szemem

mégis látsz, így is szeretsz.

Mint szél susogása

ne sírj, ne várj.

Hisz egyedül hagytál itt

kibélelt párnáim közt engem.

Kicsi halál

Kicsi halál

Ragadj el engem

vádolom általad bűnös életem.

Ez is per, mit meg kéne nyernem.

E per lészen ez élet végzete.

Kicsi halál

nem vagyok ügyvéd,

mégis védem

bűnös énemet ez ügyben.

Hisz perem is halálomra nevet.

Kicsi halál

Ne félj tőlem

e per mint verzió kell nekem.

halálom tárgya: Bűnös életem.

Nem leszek az ellenséged.

Kicsi halál

Amint, ha nem sejted, meghalni

csakis ágyban és párnák közt illene.

Nem mumus zord végzet

In English. Game Over

annyit jelent: a játéknak vége. 

Mesél a tenger

Vén mesét mesél a tenger

hallgatom a csobogást s a

hullám zaját.

Te meg én két furcsa lény.

A parton két boldog ember.

Szerelmet hozott a szellő

a pálmák felől.

Azt hiszem meglepő

Te voltál az első.

Karod átkarolt, csókra nyílt ajkad.

Szerelmesek lettünk

Ez oly furcsa ma már.

a tengerparton egymásba fonódva,

homokkal takarva hittük.

Örök életű, amit mesél a tenger.

Csak együtt élhetünk,

csókra ébredünk.

 

Hallgatsz és hallgatok  

Ha rád talál az ajkam, mi lángoló.

Csak ez az emlék

s közben megáll az idő.

Ha rágondolok, milyen szép is ő.

Várjam!? Vagy ne ?

Beteg vagyok a betegek közt

itt ülők, kegyelmek közt.

Lesz e jobb? Várjam, Vagy ne.

Most, hogy megint mélyre zuhantam

nyomorult életem sanyargat

e hétvégi estén vacogom.

Mi volt létem, Uram Isten nem tudom.

Hogy mi!? volt sok kénytelenség

monoton robot s a szenvedés

ezer meg ezer nyafogás, reménytelenség.

Koldus kégli, pár virággal

egy-két vad mámor nyavajája

egy-két lány meleg ágya

volt, nincs e minden napi jelenség.

Lesz e jobb? Várjam? Vagy ne

Szívem megrakva sok jóval

lassan öregszem a homályban.

Bitang társulat kedvelt vágya

nyomomban a fekete árny

begyürt szemű öreg órák.

S a nagy nyugalom évadján,

az úr gondol én rám.  

Akad még

Akad még út,

te is ráléphetsz.

Akad még hely

be is térhetsz. 

Akad még ember

ki megfogja két kezed.

Akad még fény

hova szíved betérhet.

Akad még kéz

minek érzed melegét.

Akad még ember, ki

azt mondja barátom lettél.

Véget egy történetnek

Mindig érződik a halál sejtelme.

Félek tőle!

Igen csak kapóra jön mint írónak

mert véget vet a történetnek.

Komolyra fordítva a szót:

az életet csak az elhunytunk

előtti parányi térnek tekintem.

S úgy találom, a halál nagyon

erősen ösztönző izgatószer.

Mert, hogy olyan fölfoghatatlan

végső rejtély.

Miért vagyunk csupán hát?

képtelenségnek tetszik.

Beköszöntött az öregség.

Olyasmi, amit okosabb mennél

inkább elodázni.

Mind idáig nem vert le lábamról,

ez bámulatba ejt.

Minden bizonnyal váratlanul ront rám

egy reggel arra ébredem

megvénültem.

Azonban megtanultam,

hogy mindent elfogadjak.

Van ki megkérdezi tőlem:

Megváltoztál valamiben?

Ez teljességgel idegen

a látásmódomtól.

Valamennyiünk felett ott lebeg.

Valamely vak végzet

ami jelleméhez kötődik.

Én, én vagyok

csak egyetlen életem lehet.

Tévedéseim hozzám tartoznak

csak úgy, a jó dolgok

melyeket véghezvittem.    

Láttam

Láttam katonát

vérző sebbel

Bűn se szivárgott

belőle

Láttam árnyékot

megijedve

Láttam sok gyermeket

szétheverve.

S nem virradt rájuk,

szép zengő ének

Láttam fény marta

állkapcsokat

Láttam virág hervadást

álomszáron.

Láttam szitkot

bukó szájon.

Minden szentnek,

minden fénynek.

Békét nem láttam

akár merre néztem.

       

 

Varróné Labancz Julianna

Kezeden eső pereg

 

Labanczné Milák Brigitta

Varróné Labancz Julianna versei: 

Szeret engem az én Istenem

Amióta az eszem tudom

Arra neveltek, hogy cigány vagyok

Gyermek fejjel fel sem foghattam

Mit is jelentenek a mondatok.

Emlékeim oly sok szépet s jót adott,

Amely a rosszat, mint erős marok szétroppantott

Felismerhetem a tűznek melegét,

Népemhez való vonzó szenvedélyt.

Megtanított engem az Istenem

Ahogy vagyunk, egymást úgy fogadjuk el.

Oly sokat mondó a gyermek fekete szeme,

Felfedezni a csillogást, mely beragyogja a szívet.

Minden pillantásban ott a kérdőjel.

Néha félénk, olykor mint szilaj csikó.

Felnőtt emberként is ez megtalálható

Igaz érzelmek, mely szívből áradók.

Mily gyönyörűséges a bőr szine, mit Isten alkotott!

Ében fekete haj, ami törékeny vállra hull,

Apró lábacskák, mint szökdekő őzgida

Táncra perdül a zenével eggyé válva.

A teremtés, alkotást tökéletesítve

E népben, mely véremben ott élhet,

Megtaláltam a választ kérdésemre:

        Szeret minket a mi Istenünk testvérem!        

 Mindenben kitartani

Sokszor arra gondolok

Van erő, ami felhasználható

Egy-egy helyzetben mi betoppan váratlanul.

Van e kitartás a nehéz létben?

Akkor is ha inad már megszakad

Ha a vaslánc rabként tart

A lakat rozsda ette, ki nem nyílhat

Mert sehol egy csepp olaj mi meglazíthatja.

Mikor a por belepi arcod

S szó nem hagyhatja el ajkad

Torkodon görcsösen akad meg nyelésed

Így is kitartani, mert ezt kell tenned!

Emberi értékek rendben felsorolva

Benned is ott benn megtalálható

Ne gondolod, hogy te kevesebb vagy

Hisz ember vagy, neked is jár a jó.

 Mit akarsz, mit teszel

Oly sok a helyzet az életben,

Mit tegyek s mit akarok?

Talán hatalomvágy, vagy nagy siker?

Tudom, minden emberben ott a kérdőjel.

Egy-egy helyzetben, mi oly magasztos

Csodálatos emberek, kiket barátodnak mondhatod.

Hogyan kell dönteni, hogy senki kárt ne valljon?

Az elvesztést egyik oldalról sem akarod.

Mint zöldellő fa,  mely kibontja lombját,

Szeretnél nagyra felnővekedni,

Az elismerést, értékelést megtartani,

Mit is tehetnél te egyszerű ember?!

Az egyszerűségben a nagyszerűség:

Megmaradni embernek tisztaságban,

szerénységben,

Szeretetet kiharcolni nem érdemes,

Mert az az igazi szeretet, mi önmagad adsz,

S miért pénzt nem kapsz.

 Az emberiség

Oly sokféle az ember

Az egész világegyetemben .

Szakma szerint található fel

S nemeikben mind egy lehet.

Kortól s nemtől függetlenül

Még kicsi a gyermek egyszerűbben

De mindenütt ott a harc az életben.

Több elismerést vágy a lélek.

Lehet értelmiségi, vagy egyszerű

Mind egyformán elkerül.

Egy-egy helyzetben, mely egyértelmű

Megállni a helyet, ha nem is oly könnyű.

Az élet fogaskereke forog

Néha simán, vagy göröngyös utakon

Nem mindegy üresen, hogy szinte kicseng

Vagy megtelve, kitöltve teljességben.

Szív szeretetének élve 

Egymás mellett, együtt lépve 

Minden helyzetben elismerve

A másság nem jelent kisebbrendűséget.

Lehet orvos, ki mindent megtesz

Hisz életmentésre fogadalmat tett.

Pedagógus, ki gyermekeket nevel

Ügyvéd, ügyész, teológus, ki lelkeket ment.

Mind, mind csak úgy érhet sikert

Ha feladatát komolyan éli meg

Lehet miniszterelnök, ha embertelen

A legegyszerűbb is lehet élettel telt.   

       

Nyújtsd a kezed s nyújtom kezem 

Az élet oly sok mindent hoz rád,

Te sem vagy kivétel, neked is jár!

A választás egyedül te tetted.

Hogy életed párjául engem választottál meg.

A kapcsolat, mely oly szoros, oly kemény,

Nem törheti el sem ár sem zúgó szél,

Egymásnak kezében szoros a kötelék,

A család iránt, mi egybeforrtan él.

Szavakban talán le sem írhatom

A nemes érzést, gondolatot

Mit oly sok éven át, együtt jártunk át

Lelked melegével fontad be életem sorát.

Nyújtottad kezed s én nyújtottam kezem

Szorosan egybeforrva, összekulcsolva

Szívünket soha árnyék ne takarja,

Szent és sérthetetlen maradjon s gondtalan.

Ha egyszer a csillagokhoz eljutok 

Ha egyszer a csillagokhoz eljutok

Belőlük néked koszorút fonok

Fejed köré, hogy mindenki lássa meg,

Jó anyám, így ragyogsz szívemben.

A holdat megkérem, fénye legyen veled

Az éjszakában félned ne kelljen

A nap melegsége járja át szíved,

Gondjaid összekötve az üstökösre repítem.

Drága jó kezeid, szemed melege

Simogatja lelkem teljesen

Tudom, hogy sok rosszat éltél meg

Mivel is pótolhatnám, Te kedves?!

Szeretnélek szívem szeretetével,

Mint menyasszonyt téged felöltöztetni,

A legszebb ékszereket rád aggatni,

Csak egyszer láthatnálak boldognak! 

Céltalan üresedés

Oly sok mindent nem értek meg

Miért a szó, ha nem talál fület?

Miért a szív, ha nem értik meg,

Miért az érzés, ha viszonzás nem kell?

Mit mond a jó, ha nincs ki megtalálja?

Minek a gond, ha nem is fáj, ha kong?

Talán így a jó céltalan, üresen?

Ezt én nem értem, számomra érthetetlen!

Hisz oly sok mindenben ott a szépség,

A rózsában a gyermekben a naplementében...

Keresve sem találok gyönyörűbb gondolatot,

Mint azt a szót anyám, gyermekeim, szerelmem,

ISTENEM!

Megfáradt vándor merre jársz?

Vándor útjaidon megfáradva 

Belepte arcodat az út pora,

Elcsüggedve lépteid nyomán,

A sors bélyeget hagy maga után.

Lelked felkiált: meddig még?

Hol a határ a vég?

Elszunnyadva mély érzéseid,

Jó lenne letenni fájdalmaid.

Fekete kezeden eső pereg

Fekete szemedben fájdalom jele.

Hol a fény a csillogás, elhunyt rég

A múlt jelei megvannak még?

Fiatalként még ragyogott szemed,

Vagy talán fáradság jelei ezek?

Keltsd fel magadban a régi tűzet,

Amely a véredben ott csörgedez.

Gyermek korodról emlékezz meg,

Mikor még édesanyád szeretete ölelt,

Megfáradt kezei végig siklottak fejeden,

Ha bátorításra, segítségedre lehetett.

Nem tétovázott soha, ha kellett

Lépéseit szaporán szedte az édes,

Szemeidben mindig ott volt a ragyogás,

Szeretete mindig elűzte bánatát.

Kisgyermekként szaladtál mindig felé,

Kinyújtott kezeddel kapaszkodtál belé,

Hol az a kisfiú, kinek orrát törölte meg,

Kinek ha kellett nyújtotta meleg szeretetét?

Ne csüggedj hát, lépj mindig tovább,

Homlokod ráncain töröld le az út porát!

Nézz fel az égre, onnan kérjed Istened,

Életed végére Ő adjon békességet.

    

Vagyon Rita

Fejed fölött a csillagok 

  

Labanczné Milák Briggitta

  

Vagyon Rita versei:

Csak ennyi?

Megpendült egy húr

az érzelem húrja

és lepörög szemed előtt

életed útja.

Szempillantás alatt

pereg szemed előtt,

s mintha filmet néznél

kockákból összetevőt.

Bámuló szemekkel

merengsz s semmibe

ily sok évet éltél

s esemény csak ennyi telt?

Mindössze pár pillanat

melyet eddig éltél

születtél, felnőttél nagykorúvá váltál

s csupán csak ennyiért?

Anyák napi köszöntő

Május első vasárnapja

ez a te ünneped

minden virág ezt sugallja, hogy

boldog ünnepet!

Ünnepeld a mai napot,

hisz anyád napja van ma

s azt kívánom élj boldogan

ne a búbánatba.

Anyák napja alkalmából

köszöntelek téged

azt kívánom sok éven át

köszöntselek téged.

Május első vasárnapja

ez a te ünneped

minden virág azt suttogja, hogy

boldog ünnepet!

Köszöntelek szép virággal

mit csokorba szedtem,

tudtam mik a kedvenceid

s azokat kerestem.

Sose búsulj édesanyám, mert én

itt vagyok neked

s ha véletlen bánat gyötör

elmondhatod nekem.

Május első vasárnapja

ez a te ünneped, s 

minden virág neked (kiált) zengi, hogy

boldog ünnepet!

Fehér mégis fekete

Gyászruhát öltött

a hófehér házikó

Elfeledtek benne

mindent ami jó

Elmúlt az öröm

és vele a boldogság

S helyébe költözött

a bánat, szomorúság.

A hófehér házból

koromfekete lett

Hiába takarja hó

a tetőcserepeket

Érződik messziről

a bánat és a fájdalom

Hiába már késő

nincs többé irgalom.

A boldogság

Fejed fölött a csillagok

fényesen ragyognak

mint ezernyi lápás

akként világítanak.

Mindegyik csillagnak van

neve, alakja, s formája,

és mindegyik csillagnak van

szerelmi vonzása.

Szerelmes párok éjjel, ha sétálnak

édes kettesben a sűrű éjszakában

csodálkozó szemmel bámulnak az égre

s szerelmes szókat suttognak egymás fülébe.

Kéz a kézben andalogva

s szerelmesen nézik az

égbolt vílágító

csillagoknak fényeit.

Eltűnődsz majd akkor

milyen szép az élet

s hogy ezért az éjszakáért

érdemes volt élned.

Hiszen a boldogság

az nem tart örökké

mert vannak olyan dolgok,

melyek az életet megkeserítik.

S hogyha majd bölcs leszel

nem pedig álmodó

rájössz, hogy az élet

sokszor nem csábító.

De ha visszagondolsz akkor

a csillagfényes éjre

s eszedbe jut mit suttogtál

párodnak fülébe.

S ha megidézed akkor

az én szavaimat

megérted életed

s a boldogságodat.

A halálfélelem legyőzése

A halál olykor-olykor

nagyon félelmetes,

de kegyes halállal

meghalni érdemes.

Sötétség borul rám

a halál torkában,

de reménykedik szívem

egy fénypontot meglátva!

érzem, hogy a lelkem

szárnyalni is képes,

s érzem, hogy életem

ettől kezdve véges.

Most vissza kell térjek

rendes életemhez

a földi élethez,

és az emberekhez.

Szeretni kell őket

úgy, mint eddig soha

s nem értem, hogy sok ember

miért oly mostoha?

Vagy talán nem ismerik

a szeretetet?

Kérjétek meg Istent

és Ő segít nektek!

Megmutatja néktek

mi is a szeretet

s, hogy a halál árnyékától

sohase féljetek!

Mert a halál olykor

nagyon félelmetes

de kegyes halállal

meghalni érdemes!

Árnyak

Bátorsággal jársz-kelsz

a sötét éjszakában, s 

meg sem gondolnád, hogy

árny ólálkodik utánad.

Egy gonosz sötét árnyék

mely lelkedet akarja

s a gondolataid is

magáénak tartja.

Azt játssza, hogy árnyék

mely mindig veled van

és ijesztgetni próbál

unos-untalan.

Szólni akar hozzád, de 

te nem engeded

bátran lépkedsz tovább

s ezzel megrémíted.

Elűzöd magadtól a 

gonosz árnyékokat

s megtiltod, hogy

utánad ólálkodjanak.

Végre valahára

az árny is megérti, hogy

a tested után

nem érdemes lépni.

Mert te az igazság

és élet útján haladsz

és ezáltal elűzted magadtól

a gonosz gondolatokat (árnyakat).

Karácsonyi emlékezés

Szent karácsony napja van ma

ez a szeretet ünnepe

ünnepeljél te is velünk

mert ez mindenki ünnepe.

Kinn az utcán fagyos szél süvít

s jégvirágos az ablak

s valahol karácsonyi dalt zeng

egy család a díszes fenyő alatt.

Emlékezz meg valakiről

akit rég nagyon szerettél

ne szomorún! Szeretettel

s gondold át mit érte tettél.

Gyermeksikoly és nevetés 

ez az mi a füledbe cseng

s egy boldog családi kép

mely szemed előtt feldereng.

Eszedbe jut minden mi jó

és minden ami szép emlék

de ne keseregj ez már a múlt

s ez csak egy  megfakult emlékkép.

(s ez csak egy kép mely benned él).

Szép emlékek

Emlékek közt keresgélve

eszembe jut egy férfi

arcán mosoly, szemében tűz, Istenem!

az emlékeket mily jó érzés visszaidézni.

Volt egy kedves öreg cigány

ki mindig hegedűn muzsikált

élvezte cigány életét

szerette feleségét, s gyermekét.

Unokáit ölbe kapta

dédelgette csókolgatta

szeretete oly végtelen, mint 

az égbolt, de nem reménytelen.

Volt egy féltve őrzött kincse

ez volt az ő hegedűje.

Nem játszhatott rajta senki, még

az sem, kinek tehetsége engedi.

Ő mindig szívéből muzsikált

de hegedűjének

húrjai hiányosak voltak már.

Minek a húr - mondogatta

az érzést nem hegedű adja

lehet bármilyen hangszered,

ha szíved túl kemény s hideg.

De már ekkor dalolt táncolt

s élvezettel kacarászott

az érzés, mely szívéből fakadt

életében ki nem apadt.

Már vége van. Ő is elment 

elköltőzött az égiekhez

most már Istennek muzsikál

s az angyalokkal diskurál.

                                                                   Surman László
                                                          Távoli dallamok

Labanczné Milák Brigitta

       Surman László versei:

Hangtalan arc

Hangtalan arcom

szüntelen kiált 

kivetettségem kapuját

nem nem léphetem át

sorsom átkom

az Istenek elé dobom

huszonhét évemet

átkozott létemet

síromig hordozom.

E magas fokú civilizációban

nincs elég bizonyságom

mi elfogadnátok?

Bezárult kelepcében

mint ártatlan áldozat

kit mészárszékre visznek

csak vergődöm vergődöm

köhögök-fuldoklok

minden ízemben borzongok

meg nem öltök

csak néztek néztek

kínban-vérben.

S e magas fokú civilizációban

nincs elég bizonyságom

mi elfogadnátok!?

Sirály asszony

Egy maradt

csak egy

ki nem mozdult

hisz rozsda rágta

keresztjét

átölelik a vadrózsák

s az idő halántékába

gyökeret vert.

Elmentek a szerelmesek

vonuló felhő vonatában.

Nehezen lélegzem

ép hogy csak létezem

de láttam én a sirálykeblű

asszonyt rikító melankóliában

ahogy vonaglott

mint a cigány asszonyok öle

izzó tűzzel.

Kereste társait

kik már messze jártak.

Csak Ő maradt

az óráért a percért

a lobogó pillanatért

fák lombjainak daláért

Sirály asszony

sirály asszony

hát vezekelj

te kis rozsdás kereszté lettél.

Apám s anyám

Apám s anyám életemnek hozói,

szerelmük gyümölcseként függök én.

Míg növögettem, dédelgettek

bújva lestétek kívánságaim.

Mire számat tátottam volna, már

tudtátok vágyam s bűvös varázslattal

teljesítettétek azt.

Iskolába járattatok s új ruhába

öltöztettetek, ha kellett feddést is

kaptam, mit most köszönök nektek.

Hálámat szavakba önteném, de mit

érzek papírra írni nem lehet.

Imádat az, mi égeti szívem irántatok

s izzó parázs, mi kialudni nem fog

soha.

Nem jó az élet drága szüleim, de 

boldog vagyok még  is, hogy szerelmetek

gyümölcseként függhetek én.

Távoli dallamok

Néha félelmetes az éjszaka

az orchideák illata

ahogy a lepkék csöndet

lopnak s az árnyakra

könyökölnek

a házakban álommadár

falra aggatott magány

s a távoli dallam

mint nyikorgó mechanika

egy elnyelt sikoly

üreges járatokban

elpergő szavak melyekből

vágyak fakadnak

s feltörő forrás mely

mélységeket renget.

S az ember romantikában

áztatott edény mely

léghajó hátán szüntelen

más dimenzióban vágy.

Elkésve

Fény-ágyúk lőnek virradatot

az emlékek pihenő márvány ágyaira

s megkopott nevek csillámlanak

a váratlan látogató

törékeny csontkoponyájában

mélyen beesett-

szemében

hideg szívvel kőbe vésett-faragott

még soha sem olvasott-látott

fájdalmas születésnek

örökül hagyott helyét keresve

mert nem volt búcsú

se köszönés

mély érzelemből feltörő utolsó

ölelés

nem volt semmi...

csak a feketébe öltözött

gyász-madarak serege

kik halott hírrel támadtak

s szárnyaik suhogásával

csattogták süket fülébe

-elment! nincs már! kár!

bár széttépett lelkének

összetört erejével vágtázott

a megsemmisülés hideg-fagyos

helyére még is elkésett!

s most megtépázott rongyos

emberként keres

repedezett markában egy 

vér-vörös rózsát markolva

hogy a pótolhatatlant pótolja

hogy sírjára zokogva boruljon 

elmondja mély fájdalmát

s keresztjére csókolja

búcsú csókját.

Tudja mit csinál

Sárga égen táncosok

egyház fejek s esernyő leplek

gyúrt sárgolyók repkednek

földi magvakat nem esznek

az asztal lapban szilánkok

rohannak s élesen visongnak

a dagasztott tészta nem kél meg

most kötélhágcsón mászik

a hangulat s látván a patkány

ledobja a kötőtűt

reá a félkész pulóverre

A kunyhón tető nem látszik

e pillanatban fogant bábaasszonyok

szolgáik meztelenkedéseitől

nem féltek a parázna fiak

s nem is hallgattak

mint igazi szirének könyökölve

az ablakpárkány lemezeletlen

fahasábján énekeltek

A káosz nem zűr-zavar

tudja mit csinál.

A kiszáradt fa

Álmos az élet

a földre csöppenek

a kihalt csillag

fények

lehullanak az álmok

(elaludt az álmodó)

vad táltos hátán

vágtat a sóhaj

majd lassan üget

a kiszáradt fa

nem hozhat már rügyet

nincs gyökér

erő-kapaszkodó

rítus tánc lebeg

csendben köhög

hömpölyög a zaj

lecsendesedik az élet

földre mászik a homály

átöleli a törött szíveket

-zsibbadás

kényszer ringatás

nem forog a föld

egy percre megáll

szemében könnyrózsa

fakad: elhervadt

lekoppant a perc

megszólal egy

rézharang

s lassú mozgásba kezd.

Csendes emlék

Járom az utam

lehajtott fejjel

mély az árnyék

elnyúlik-megelőz

bomlik az éj

kidobott képek

összetört tükör

kavar a szél

koponyám nyitva

kisöpör a huzat

derengő emlékek

melegszik a gép

beindul a vetítő

forog a film

szemetes utcák

elhagyott városok

omladozó falak

járok

járok még rajtatok.

Utóhang

A már néhány éve földbe hintett mag fakadni kezd, majdan virágfátylat ölt s lebontván érzelmi láncait, gyümölcsöt terem, mely tápláló, éhségoltó s élteti a szellemben éhezőt megszűnvén így ezen a csönd.

Régi vágyam vált valóra ezen kötet kapcsán. Őszinte örömömre szolgál, hogy művész társakra találhattam, akik legtitkosabb érzelmeikbe, romantikába áztatott lelki létükbe engedtek számomra - így a tisztelt olvasó számára is - betekintést. Ezek a művészek, vállalva identitás-tudatukat, érzelmeiket őszintén beszélnek az "életben maradásért" vívott minden napi harcaikról, élményeikről.

A kötetet olvasva nehéz nem azonosulni a vers sorok tükrében, mind az érzelmi gazdagság tekintetében, mind a katarzis pillanataiban.

Jól érzékelhető az egy időbeni megvalósulás a fogantatás, a születés s a halál az élet apró örömei, melyeket sokan nem is vélnének felfedezni és a sorsfordító élmények vissza nem fordítható cselekményei.

Különleges ez a versgyűjtemény, mert roma művészek alkotásait tömöríti, mert kevés az az irodalom, mely betekintést enged a "másság" virágos kertjébe: különleges mert a születés anyagi forrását egyszerre segítették a többségi és a kisebbségi társadalom önzetlen tagjai, meglepetést okozva, saját értékeinek tekintve láttatta magát az "EMBER".

S most e kötetet kezembe tartva, részismereteim táguló világában ébredező liliomokat, orchideákat s rózsákat hallok varázsszínekben pompázni a harmat itatta kitakart réten. S megszűnik a csönd.

Az utolsó szó jogán köszönetet kívánok mondani művésztársaim nevében is mind az erkölcsi, mind az anyagi támogatást nyújtóknak, s nem utolsó sorban a kedves olvasónak, hangoztatván hitem szerinti gondolatát:

KÉZEN FOGVA KÖZELEBB A VÉGTELEN                 

2001. április

Surman László író, költő  

  

  

Hirdetés