2013. január 17., csütörtök

Ketyegő bomba a cigányság


"2010 és 2012 között folyamatosan ment a cigányozás, mégsem történt semmi, álszent magatartás a magát liberálisnak valló elitnek a cigányság megkülönböztetése ellen való kiállás" - hangzott el a Roma Club Alapítvány második nyilvános konzultációján kedden este, az ELTE-n.



Hirdetés

Az MSZP, az LMP, valamint a kormány képviseletében Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár érkezett a roma integráció eredményeit és kudarcait taglaló beszélgetésre. A meghívott elemzők közül Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa fogadta el a meghívást, a civileket Berki Judit szociálpolitikus képviselte.

Teleki László, volt romaügyekért felelős politikai államtitkár kezdte a kudarcok felsorolását. Ezek közül kiemelte a Rádió C (roma rádió), valamint a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány megszüntetését, valamint azt, hogy a közép- és felsőoktatásba hogyan kerülnek be a romák. "Nagy mértékű visszarendeződés történt ".
Teleki kiemelte, hogy a kisebbségek parlamenti képviseletét megoldani hivatott törvény jelenleg a Lungo Dromnak kedvez, amellett, hogy a Farkas Flórián vezette roma civil szervezet kapja a támogatások jelentős részét, még 500 millió forint jut működésre és székházuk felújítására.

Hirdetés

Osztolykán Ágnes, az LMP országgyűlési képviselője azt mondta, hogy ha bármi is megvalósult volna az elmúlt 20 évben a roma integrációból, akkor most nem ülnének itt.

Az önkritika az este folyamán egyébként is jellemző volt az ellenzéki pártok képviselőire, így azt sem vitatták, hogy a Jobbik 2002 és 2010 között erősödött meg jelentősen, amiben nagy felelőssége van az MSZP-nek.
Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes-államtitkára hangsúlyozta, hogy a kormány komoly támasztéka a roma stratégia, ugyanakkor nem vitatta, hogy a dokumentumoktól több helyen el lehetett térni, azok több eleme nem valósult meg. Önkritikát gyakorolt a helyettes-államtitkár, amikor arról beszélt, hogy a romák társadalmi befogadásában kevés eredményt ért el a kormány.


Hirdetés
A felszólalók között szót kapott Setét Jenő, aki kijelentette, hogy a kormány "tehetetlen a két-harmad birtokában is". A kettős beszéd jelentőségére is felhívta a figyelmet, példaként említve Balog Zoltán miniszter azon mondatát, mely szerint "a hátrányos helyzetű gyerekek szülei felelősek gyermekeik helyzete miatt", és hogy a miniszter "cigányrasszizmusról" beszél.

Abban a résztvevők mindegyike egyetértett, hogy egy demokráciában kínos, amikor az Országos Roma Önkormányzat képviseletében egyetlenegy politikus sem jelenik meg egy ilyen eszmecserén. Vadászi István, A Roma Club Alapítvány elnöke elmondta, Farkas Flórián ORÖ-elnök három héttel ezelőtt még azt mondta, részt vesz a beszélgetésen, a hét elején már azt tudatta, hogy helyettese képviseli őt, végül kedd reggel technikai okokra hivatkozva a kijelölt képviselő is lemondta a részvételt.

L.Gy.

Hirdetés