2013. február 8., péntek

Orbán Viktor a cigányügyi tanács élén


Orbán Viktor és Farkas Flórián
Cigányügyi Egyeztető Tanács létrehozásáról döntött a kormány. A testület elnöke Orbán Viktor kormányfő, társelnöke Farkas Flórián Fideszes képviselő, az Országos Roma Önkormányzat vezetője. A tanácsban több miniszter is helyet kap – például Matolcsy György.



Hirdetés bilzol@gmail.com


A kormány január 29-i ülésén döntés született a Cigányügyi Egyeztető Tanács létrehozásáról, amely a legmagasabb szintre emeli a felzárkózás ügyét. A testület fő feladata a felzárkózási és cigányügyi politika stratégiai irányaira vonatkozó javaslatok kidolgozása, valamint a végrehajtás nyomon követése – tudatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságának szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye.

A Cigányügyi Egyeztető Tanács létrehozásával lehetőség nyílik arra,
hogy – idézve a némileg nyakatekert meghatározást – “a kormányzati struktúra legmagasabb szintjén közvetlen párbeszéd és az érintett miniszterek és szereplők szükség szerinti bevonásával közvetlen visszacsatolás keretében lehessen áttekinteni az eddigi intézkedések végrehajtásának megvalósítását, és meghatározni a romák felzárkózásának elősegítése érdekében szükséges további lépéseket”.


A testület elnöke a kormányfő (Orbán Viktor), társelnöke pedig az ORÖ elnöke (Farkas Flórián Fideszes parlamenti képviselő, a Lungo Drom vezetője) 


A tanács javaslatot tesz a kormány társadalmi felzárkózási és cigányügyi politikájára, figyelemmel kíséri a kormány és az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) között létrejött “keret megállapodásban foglalt célok teljesülését”, valamint véleményezi a megállapodás végrehajtásában érintett miniszterek és az ORÖ által készített beszámolókat.
A testület elnöke a kormányfő (Orbán Viktor), társelnöke pedig az ORÖ elnöke (Farkas Flórián Fideszes parlamenti képviselő, a Lungo Drom vezetője). További tagjai: az emberi erőforrások minisztere (Balog Zoltán), a belügyminiszter (Pintér Sándor), a nemzetgazdasági miniszter (Matolcsy György) és a Miniszterelnökséget vezető államtitkár (Lázár János).

A tanács legalább negyedévente tart ülést.

Hirdetés