A Belügyminisztérium
a kormány kérésére költségcsökkentési koncepciót dolgozott ki a köztemetések
tekintetében. Az új elképzelés szerint szociális temetés csak akkor járna, ha
az eltemettető vagy az általa felkért személy személyes közreműködést vállal a
temetésben. Például felöltözteti az elhunytat, kiássa a sírhelyet,
felravatalozza vagy elbúcsúztatja a megboldogultat, esetleg leengedi a
koporsót, vagy behantolja a sírt.
Jogszabály-módosításokat dolgozott ki a Belügyminisztérium a
temetési költségek csökkentésére, a koncepció része egyebek mellett a szociális
temetés bevezetése a rászorulók részére, az összehasonlíthatóság érdekében
pedig kötelezővé tennék a temetkezési szolgáltatói árak közzétételét, és
szigorítanák az urnák hazavitelét – hangzott el az Országgyűlés
Fogyasztóvédelmi Bizottságának hétfői ülésén.
Hirdetés |
Simon Gábor, a bizottság szocialista elnöke elmondta, hogy a
kegyeleti szolgáltatásoknál minőségében is méltányos megoldásokat kell
biztosítani a jogszabályokkal.
Papp Magdolna Emese, a Belügyminisztérium főosztályvezetője
felhívta a figyelmet arra, hogy a lakosságnak egyre nagyobb terhet jelentenek a
temetéssel kapcsolatos kiadások, ezért a kormány tájékoztatást kért a tárcától.
A minisztérium elkészítette a költségek csökkentésének lehetőségét is bemutató
jelentését, amelyet a kormány a február 26-i ülésén elfogadott, és ennek
alapján a minisztérium jogszabály-módosításokat dolgozott ki, többi között a
szociális temetés bevezetésre – tette hozzá.
Változnak a temetési feltételek |
Szociális temetés
feltételekkel
A szociális temetés koncepciójáról Prutkay János, a
Belügyminisztérium szakértője kiemelte, hogy a rászoruló hozzátartozók számára
szabadon választható, ingyenes alternatívát teremtenének. A temető fenntartója
köteles lenne külön parcellát kijelölni a koporsós vagy urnás szociális
temetkezési helyek számára, az állam pedig a kellékeket (koporsó, urna, sírjel)
biztosítaná. A szociális temetés feltétele lenne, hogy az eltemettető vagy az
általa felkért személy vállaljon személyes közreműködést a temetés során. Ezek
közé tartozik egyebek mellett az elhunyt felöltöztetése, a sírhely kiásása, a
ravatalozás, búcsúztatás, illetve a koporsó, urna leengedése, behantolása.
A költségeket viselő szervek kiadásainak csökkentése
érdekében a tervezet meghatározza a szociális és köztemetés esetén a hamvasztás
és a szállítás legmagasabb költségét, valamint a hűtés hatósági árát is.
Szigorítanák az urnák hazavitelét is |
Szigorítanák az urnák
hazavitelét is
A jogszabály-módosítás során a temetkezési szolgáltatók
árainak közzétételét is kötelezővé tennék, illetve megtiltanák a temetés
felvételi irodák működését a fekvőbeteg-ellátást végző egészségügyi intézmények
200 méteres körzetében – mondta Prutkay János.
A koncepció részeként szigorítanák az urnák hazavitelét: ez
csak abban az esetben lenne lehetséges, ha az elhunyt azt végrendeletében
kérte, illetve, ha a temetésre kötelezett nyilatkozik arról, hogy más
hozzátartozók számára a kegyeleti jog gyakorlását biztosítja.
Becsky-Balku Orsolya, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
(NFH) főosztályvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy jogkörük a temetkezési
szolgáltatások reklámozásával kapcsolatos jogszabályi rendelkezések
ellenőrzésére terjed ki. A fogyasztóvédők múlt évben 44 ellenőrzés nyomán 14
alkalommal találtak szabálytalanságot, azaz a temetkezési szolgáltatások
reklámjainak 31 százaléka jogszabályba ütközött, a kifogásolt hirdetések pedig
olyan információkat is tartalmaztak, amelyeket a törvény nem enged meg.
Forrás: origo
Hirdetés |