Míg
a teljes népességnek a 14 százaléka szegény, addig a gyerekek
csaknem negyede nélkülöz a Gyerekesély Közhasznú Egyesület új
jelentése szerint.
Hirdetés |
A
Magyar Nemzet egy szerdai cikkében ismerteti a Gyerekesély
Közhasznú Egyesület új jelentését, amely szerint tavaly a
magyarok 14,3 százaléka számított szegénynek, miközben ez a
szám a gyerekek esetében 23,2 százalék, vagyis a szegénység
legnagyobb arányban a gyermekes családokat sújtja. A háztartások
több mint negyede csak nagy nehézségek árán tud megélni,
ugyanez a gyermekes háztartások 31,6 százalékára igaz. A
dokumentum szerint a "szegénység falura megy": a falusiak
között kétszer akkora a szegények - az egy főre számított
jövedelmi átlag hatvan százaléka alatt élők - aránya minden
korcsoportban, mint a fővárosban.
A
csaknem kétszáz kiadási tételből a kenyér az egyetlen, amiből
a szegények többet fogyasztanak, mint a gazdagok. Húsra, tejre,
tojásra, sajtra a felső jövedelmi ötödhöz tartozók háromszor
annyit költenek, mint a legszegényebbek. Egészségügyi
kiadásoknál 7,7-szeres, a kultúrára és szórakozásra kiadott
forintok tekintetében pedig 11,2-szeres a különbség.
A
jelentés megjegyzi, hogy a családi adókedvezmény bevezetésének
köszönhetően 2011-ben a kétgyermekes foglalkoztatottak
reálkeresete 12, a három-vagy többgyermekeseké 19 százalékkal
nőtt, idén pedig újabb javulás várható, hiszen 2014-től már a
járulékokból is levonható a kedvezmény.
A gyerekek negyedének kell nélkülöznie |
Jelenleg
23, súlyosan hátrányos helyzetű térségben működik Gyerekesély
program, amelynek célja a hátrányos helyzetű gyermekek egészségi
állapotának és életkörülményeinek javítása. A program eddig
több mint 40 ezer gyereket ért el. A jövő év elején kezdődik
az a 29,1 milliárd forintos program, amelyben a rendszeres
gyermekvédelmi kedvezményben részesülő - kiemelten az
egy-hároméves - gyerekek kapnak egészséges ételeket is
tartalmazó segélycsomagokat - olvasható az újságban.
Forrás:
cpress
Figyelem!
A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a
www.bekesiromak.blogspot.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség
mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem
tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét
tartalmazzák.
Kérjük,
hogy kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének
tiszteletben tartásával kommenteljenek!
Lakatos Gyula
Hirdetés |
Hirdetés |