2015. február 23., hétfő

„Az Én hangom” énekverseny – ha igazán akarod

Lépj ki a fürdőszoba árnyékából egyenesen a reflektorfénybe és bizonyítsd be, hogy „Az Én hangom” a Te hangod! 











Hirdetés

„Az Én hangom” énekverseny jelentette Szakos Andrea, Schmidt Barbara, Csordás Ákos, számára a karrierjük kezdetét, akik azóta megjárták a Megasztár és az X-Faktor versenyeket is. A The Voice tehetségkutató ikerpárja, Szécsi Saci és Szécsi Böbe „Az Én hangom” énekverseny 2010-2011-es kiírásában első helyezést értek el a 6-16 éves korcsoportban. A 2013-as évben zsűritagokként láttuk őket viszont és a 2014 -15-ös évben a Dal című műsorban csillogtatták tehetségüket. Még nem is említettük Szabó Anitát és Tarsoly Arnoldot, akik a Rising Star műsorban szerepeltek. Anita nemrég a Voice of McDonald’s produkció itthoni versenyét nyerte meg és Londonban hazánkat képviselhette. 

A 2015-ös évben is 10-12 fős neves és szakmailag elismert zsűri fogja értékelni a produkciókat. Olyan szakmai gárdát kértünk fel, akik a könnyűzene legtöbb ismert ágát képviselni tudják: 
Jelenleg több sztárnál a visszajelzésre várunk, de többek között Szabó Ádám harmonikás – a Csillag Születik és az X-Faktor felfedezettje -, a Hooligans zenekarból Csipa és Tóth Tibi, illetve Csordás Ákos – a 2013.-as X-Faktor legjobb férfi hangja- is tiszteletét teszi az áprilisi döntőn. További zsűritagok hamarosan… 

Lépj ki a fürdőszoba árnyékából egyenesen a reflektorfénybe és bizonyítsd be, hogy „Az Én hangom” a Te hangod! 


Ez a tehetségkutató verseny tehát kiváló ugródeszka mindenkinek, aki komolyan szeretne az énekléssel foglalkozni. Ha szeretnétek valós képet kapni tudásotokról, akkor itt az alkalom! Már több tucat énekes bebizonyította, hogy a pályán van a helye. Gyertek el ti is és kápráztassátok el a zsűrit…

A korhatárt kitoljuk 14 - 40 éves korig. A válogatóra két dallal kell készülni, az egyiknek feltétlenül pörgősebbnek kell lennie. A jelentkezőknek minden esetben saját maguknak kell zenei alapról, vagy hangszeres kíséretről gondoskodni. A versenyzők közül 15 énekest juttat tovább a zsűri a fináléba, ahol ugyan azt a dalt kell énekelni, amivel bejutottak.

A válogató időpontja: 2015. március 28. (szombat) 10,00 és 14,00 óra
A döntő tervezett időpontja: 2015. április 10 . (péntek) 18,00 óra

A nevezési díj 2015. március 15-ig 1.000.- Ft/fő, 2015. március 16-ától 2.000.- Ft/fő.
A jelentkezési díjat - ami tartalmaz egy tiszteletjegyet a döntőre – a 11600006-00000000-25170777-es számlaszámra tudod befizetni 2015. március 25-ig. 
A közleménybe írd bele: „Az Én hangom”

Bővebb információ: www.bekesikultura.hu


Lépj ki a fürdőszoba árnyékából egyenesen a reflektorfénybe és bizonyítsd be, hogy „Az Én hangom” a Te hangod! 







Hirdetés