Aranypánt díjátadó

Horváth József rákkutató genetikus
– Aranypánt-díjas
Fotó: Farkas András

Nagy sikerrel zárult az Aranypánt díjátadó a Budapest Jazz Clubban. Még ez év április elején, idén először a Nemzetközi Roma Napon adtuk át a díjat Horváth József kutatóbiológusnak. 

Hirdetés

A hagyományteremtő elismerést olyan roma hétköznapi hősök kaphatják, akik a mindennapi életükben példaként szolgálnak roma és nem roma környezetük számára. Az ötven jelölt közül végül

Csaknem tízezer szavazat érkezett a jelöltekre. A nyertes Horváth József molekuláris genetikával foglalkozó kutatóbiológus lett. A 27 éves kutató, cigány telepen nehéz körülmények között nőtt fel. A fiatal tudós éppen egy világszerte egyedülálló diagnosztikai eljáráson dolgozik, melynek lényege, hogy a korai stádiumban is kimutatható legyen a szájüregi rák.

Horváth József  kutatóbiológus
 Fotó - Farkas András 

Horváth József portréja

A sok petri-csésze és kémcső láttán egyből a Totál Szívás című amerikai sorozat jut eszembe, de Horváth József, a Debreceni Egyetem laboratóriumában molekuláris genetikával foglalkozó kutató biológus egy mosollyal megnyugtat – nem amfetamint állítanak elő. Egy munkatársa, miközben le sem veszi szemét az előtte lévő pörgő, forgó üvegcsékről halkan hozzátette – „Az már rég készen van a hűtőben!”

Érezhetően oldott a hangulat, miközben a 26 éves kutató épp egy világszerte egyedülálló diagnosztikai eljáráson dolgozik. Kutatásának lényege, hogy már korai stádiumában egy egyszerű nyál-mintavétellel is kimutatható legyen a szájüregi rák. A korai diagnózis pedig a túlélési esélyt nagyban javítja. Röviden valahogy így hangzik József kutatása. Ez a történet már önmagában is sikertörténet, egy orvosi szaklapban hosszú oldalakat érdemelne a téma, de a lelkesen magyarázó biológust inkább arra kérem, hogy gyerekkoráról meséljen. Azt talán könnyebben megértem.

„Karcagon születtem, négyen vagyunk testvérek. Egy cigány telepen nőttem fel. Karcagon két telep is van, mi a déli részen éltünk. Két-három ezer ember él ott ma is. Nagyon szegény a családom. Szüleim rokkantnyugdíjasok. Apámnak szakmája volt, anyám 3 osztályt végzett. Apám nagyon szeretett olvasni, erre tisztán emlékszem. Nagyon sok könyvünk volt otthon. Sajnos hamar elváltak, anyám nevelt minket fel. Tíz éves korom óta dolgozom, kellett a pénz. Gyerekkoromban főleg építkezéseken segítettem.

Persze közben nekem nem volt gond a tanulással, sőt. Azt vettem észre, hogy elég, ha az órán figyelek és tudok mindent. Nem kellett külön tanulni, házit írni. Az általános iskola ahova jártam Karcagon, integrált iskola volt akkor. Ma már nem az, csak cigány gyerekek járnak oda, és ez így nagyon nincs jól. A tanulás nagyon jól ment, de a magatartással mindig voltak problémák. Forrófejű, hirtelen haragú gyerek voltam, és voltak stiklijeim. Kitűnő diák, kettes magatartással”- meséli József, aki ma már inkább egy buddhista szerzetes nyugalmát árasztja. A jó eszű diáknak egyenes út vezetett a középiskolába: először a pécsi Gandhi Gimnázium diákja lett. Aztán anyagi nehézségek miatt haza kellett jönnie családjához és Karcagon fejezte be a középiskolát.

Horváth József rákkutató genetikus – Aranypánt-díjas Fotó: Farkas András

„Ez akkor nagy törés volt az életemben, főleg a szüleim válása. De végül nem bántam, hogy így alakult, mert a karcagi biológia tanárnőmtől kaptam meg azt a támogatást, ami nélkül ma nem lehetnék itt. Ő volt a mentorom, aki nem engedte, hogy elkallódjak a nehéz időszakban. Felkészített a felvételire, versenyekre vitt.”

Az egyetemen pedig Csermely Péter biokémikus lett a példaképe és mentora. „Nemcsak megkérdőjelezhetetlen tudása, hanem szerénysége és szakmai alázata miatt nézek fel rá. Mégis azt kell mondanom, hogy a legnagyobb harcos a világon az édesanyám. Ezt a díjat neki kellene megkapnia. Visszatérve a gyerekkoromhoz és a drogokhoz: a telepi gyerekkori barátaim nagy része sajnos drogfüggő lett. De én nem szégyellem, hogy honnan jöttem, büszke vagyok rá, rájuk is. A legelső kutatásomat épp ezért a drogokról készítettem, azt vizsgáltam, hogy hogyan hatnak az agy működésére.”

A telepi haverok is felnéznek Józsira és ugyanúgy bandáznak vele, mint régen. Csak azt nem értik, hogy miért nincsen még az okos fiúnak családja. „Először biztos egzisztenciát szeretnék teremteni, aztán jöhetnek a gyerekek. Ezt pedig lehet, hogy külföldön fogom elérni. Szeretnék egy ideig az Egyesült Államokban egy rákkutató központban dolgozni egy nemzetközi csapattal, hogy szakmailag tovább fejlődhessek – foglalja össze céltudatosan a következő évek terveit a fiatal kutató, aki miközben szépen összehajtogatja fehér köpenyét, a civil ruhája alól előtűnik óriási bicepsze, és rajta egy még nagyobb sárkánytetoválás. Meglepettségemre szerényen reflektál:

„Gondolom, nem így képzeltél el egy molekuláris genetikust. A fehér köpeny eltakar mindent, még a rassz jegyeket is. Amúgy több mint tíz éve edzem keményen, a sárkányt pedig én rajzoltam.”

- mosolyog folyamatosan József, akinek okos szemében a telepi srácok csibészsége is megvillan.

Forrás:romasajtokozpont

Hirdetés

Hirdetés