Farkas Flórián Országos Roma Önkormányzat elnöke |
Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke
szerint az új romapolitika programja már Baranyában is konkrét eredményeket
hoz. A megyei cigány nemzetiségi önkormányzat közgyűlésének ülésén a Komlón
beinduló telepprogram főbb feladatait és irányelveit tárgyalták meg, és átadták
a Baranyai Cigányságért elnevezésű kitüntetéseket – közölte az ORÖ.
A közlemény szerint a pécsi rendezvényen Farkas Flórián Fideszes országgyűlési képviselő hangsúlyozta, külön öröm számára, hogy az Orbán Viktor miniszterelnökkel tavaly kötött keret-megállapodáson túl – amelynek nem volt része a romatelepek ügye – a vidéki cigány vezetők érzik felelősségüket az ügyben, s maguk kezdeményezték a telepprogram beindítását Komlón.
Az ORÖ elnöke kijelentette, figyelemmel kísérik a több száz pécsi, komlói és Siklósnagyfalui roma és nem roma családot érintő telepprogram ügyét, s a napokban elindult ezer roma asszony szociális munkássá képzésének programjába is bevonják a Baranya megyeieket.
Farkas Flórián megköszönte a több száz jelenlévőnek – köztük a telepprogram által érintett jelenlévő családoknak –, hogy az ORÖ programpolitikájának, s „nem az örökös botránypolitizálóknak” a támogatói – írták a közleményben.