Reggel óta nagy volt a rendőri készültség |
Teljesen felfordult szerda délután a miskolci Avas
lakótelep, egymás után vonultak fel a cigányok, a Jobbik és a Gyurcsány Ferenc
pártja. A helyiek a hátuk közepére nem
kívánták az egyébként miattuk rendezett vonulásokat, a romák jól
elszórakoztak, a Jobbik cigányozott, de a keményebb részeket kihagyta, a
DK pedig tulajdonképpen nem is akart felvonulást.
Az MSZP ugyan nem tartott felvonulást szerdán az Avason, de délután roma szervezetek, aztán a Demokratikus Koalíció (DK), végül pedig a Jobbik is bejárta a lakótelepet. A Jobbik jelentette be először, hogy felvonulást tart a lakótelepen, hogy kiálljon azok mellett, akiknek az életét szerintük tönkretették a lakótelepre a Fészekrakó program keretében beköltözött családok, és tiltakozzanak az ellen, hogy Kanadából visszatért romák a telepre költözzenek. A romák és a DK a Jobbik felvonulása és a rasszizmus ellen tiltakoztak.
Maradjanak inkább otthon
Az ország egyik legnagyobb lakótelepére 2005-től nagy számban költöztek be vidékről többgyermekes családok, a Fészekrakó program keretében, amely használt ingatlanok vásárlása esetén jelentős állami támogatást biztosított számukra. A beköltöző, sok esetben roma családokra a helyiek sokat panaszkodtak. Egy a Fészekrakó program keretében a lakótelepre költözött a nő azonban azt mondta, nem jó, hogy mindig csak a rosszat mondják róluk, mert őket is jól átverték, és munkalehetőség híján nincs is miből élniük. "Felvetették velünk a milliókat, eltűntek a pénzzel, mi meg itt maradtunk a romos lakásokban" - mondta. A hitelképtelen családok ugyanis egy ügyvédi iroda köré szerveződött csoport segítségével jutottak kölcsönhöz. Az ügyvéd és társai az ügyletekből több százmilliós hasznot húztak. Az ügyben az ügyészség tavaly decemberben emelt vádat vesztegetés és csalás miatt összesen 278 ember ellen.
"Elkéstek" - kommentálta a Jobbikos vonulást egy nyugdíjas nő. Szerinte a fészerakósok már tönkretették az avast, ennek ellenére azonban örül a felvonulásnak, mert szerinte "jó volna már mutatni valamit". A helyiek nagy része azonban a háta közepére sem kívánta a szerdai felvonulásokat. "Maradjanak inkább otthon" - mondta egy idős nő a lakótelep közepén, miközben bevásárolt magának péksüteményekből. A helyi újságbódénál pedig azt mondták, a legtöbben már reggel megvették, amit akartak, aztán gyorsan hazaszaladtak, hogy kimaradjanak az eseményekből.
Nácik nélkül zengett a "nácik haza"
Ahhoz képest, hogy 1500 embert vártak, mindössze kétszázan gyűltek össze |
A menetelők jó hangulatban vonultak végig a lakótelepen. Amikor éppen nem azt skandálták, hogy "Nácik haza", jókat nevetgéltek, focimeccsekről beszélgettek. Nácikkal nem találkoztak, volt aki meg is jegyezte, hogy "egyetlen kopaszt" sem látott. Az útvonal azonban egy kicsit hosszúnak bizonyult - a város szélén lévő lakótelepről a főtérig gyalogoltak - ezt az is bizonyította, hogy egy idő után többen be-beszaladtak a közeli erdőbe, hogy könnyítsenek magukon.
Nem szereti, mégis felvonul a DK
A DK-sok kihasználták, hogy október 23-ai budapesti gyűlésüket reklámozzák |
Emellett az alkalmat is jól kihasználták arra, hogy október 23-ai budapesti gyűlésüket reklámozzák, DK-s aktivisták folyamatosan osztogatták az ezt beharangozó szórólapokat, amelyen többek között Gyurcsány Ferenc pártelnök mosolygott az olvasóra. A lakótelepen egyébként délelőtt még az a hír járta, hogy Gyurcsány is ott lesz a felvonuláson. "Állandóan idejár" - mondta egy helyi borozó kocsmárosa a korábban az Avasra be is költöző egykori miniszterelnökről. Gyurcsány azonban nem bukkant fel.
A keményebb részeket kihagyta a Jobbik
Vona Gábor, nem kérünk a fészekrakókból |
A résztvevők közül többen azt mondták, hogy nem a romák, hanem a bűnözők ellen tiltakoznak, akiknek a többsége azonban szerintük roma. "Nem kérünk a fészekrakókból, nem kérünk a kanadai romákból" - mondta a rendezvényé elején a Jobbik miskolci képviselője.
"Nem vagyunk hajlandóak sunnyogni" - indokolta ottlétüket beszédében Vona Gábor a Jobbik elnöke. Vona visszautasította, hogy rasszistának hívják őket, szerinte ők egyszerűen az építő emberek mellett, és a rombolók ellen vannak. Felsorolta, mit csinálnának másképpen kormányra kerülések esetén, kezdve azzal, hogy a családi pótlékot adókedvezményként folyósítanák, vagy hogy felállítanák a csendőrséget. Ekkor még csak módjával, de mire a halálbüntetés bevezetéséhez ért, már hangosan éljenezett a tömeg.
Ezután a résztvevők fáklyákkal a kezükben végigsétáltak a lakótelep főutcáján. A felvonulást csak az elején zavarták meg tiltakozók, egy csoport roma azt üvöltötte nekik az utca túloldaláról, hogy "rasszisták", a rendőrsorfal miatt azonban nem tudták követni a felvonulókat. A jobbikosok ennél többet hangoskodtak, zengett a "Ria, Ria, Hungária", és az "igenis van cigány bűnözés".
A menet során többször be is szóltak roma, vagy romának vélt alakoknak, akik a rendőrsorfal mögött álltak, néhányan azt üvöltötték, hogy "fekete majmok", vagy hogy "elvágom a torkotokat". A felvonulás mindezek ellenére atrocitás nélkül lezajlott, bár pár helyi felvonuló menet közben megkérdezte a többieket, miért nem mennek beljebb a lakótelepre, hiszen az "a keményebb környék". Erre többen csak annyit feleltek, hogy biztos a rendőrök nem engedik.
Forrás: origo.hu