 |
| Lakatos Gyula |
Kegyetlenül nehéz lesz fejünket felemelni, a fény felé fordítani,
hinni is, s elhitetni a világgal, hogy mint minden más nép, mi is képesek
vagyunk mindenre. Személy szerint nem fogadom el, hogy genetikailag alkalmatlan
a cigányság az együttlétre, a társadalmiságra.
Generációk szenvedik az egymás
ellen feszülő izmos viaskodásokat, s remegve figyelik, hogyan söpör végig
hullámként az országon a cigány üldözés. Éjszakákon állnak őrséget a falvakban a
putrik előtt, mert génjeikbe oltották: ne higgy, ne bízz, hiszen annyiszor megcsalattak.
Alantasnak ítélt vérünk – szellemünk névtelenül szállt a fellegekbe a gázkamrák
kéményein a náci
ideológia igazolásaként, de megbélyegzettként tartotta nyilván
másodosztályú állampolgárként a cigányokat a bolsevik diktatúra is. Napjainkban
ismét viaskodik az
újraélesztett gyűlöletkeltés a másságra, feketékre, cigányokra,
mi a polgári demokrácia új
fogalmával ismerkedünk: ombudsman, kisebbségi kerekasztal,
cigány önkormányzat,
kisebbségi referens. Fórumokra járunk, mert divattá vált
meghívni cigány vezetőket, hogy e hazában is mutasson valamit az aktuális
hatalom a külországoknak: íme, mi
törődünk a nemzeti kisebbségekkel, biztosítjuk a jogaikat,
igaz csak formailag. Ám a
kormányzati erők intézkedésein átsüt: nem bíznak a
cigányokban. De már nem csupán saját rafináltságuknak tulajdonítható, hogy
olykor kénytelen visszavonulni a csorbult jogokkal kecsegtető kormány, és csupán
a nevében a kisebbség érdekeit hirdető hivatal. De ez sem baj, hisz idefigyel
Európa! Viharral szemben evezünk. Vitorlánkat azonban szerencsére már jó szelek
is dagasztják. Ki kell tartanunk, nem szabad megtorpanunk, nem kényszerülhetünk
térdre, a cigány demokrácia kapuja előtt!
Lakatos Gyula
