 |
| Lakatos Gyula |
Egy „cigány” magyar, ki éli a
cigányok életét, és közben nem felejt el magyarnak lenni…
Mit jelent hazaszeretőnek lenni?
Származásunkat nem feledni, a hagyományokat
megőrizni és közben beilleszkedni
a társadalomba. Ez szerintem ezerszer többet ér, mintha valaki „csak” a
születésénél fogva tartozik a többség közé. Véleményem szerint nincs jelentősége
a származásnak a haza szeretetében! Nincs jelentősége a szem vagy bőr
színének sem. Cigány és nem
cigány képviselőinkből, kisebbségi vezetőkből (tisztelet a kivétel) gyakran
hiányzik a hazaszeretet. Azt érzem, hogy önös érdekektől vezérelve éppen ők
azok, akik mélyítik a különbségeket és rombolják az általunk épített hidakat a
két társadalom között. A romák kiélezet helyzetén csakis a pozitív példák
segíthetnek. Azok a cigány emberek, akik vállalják származásukat, jó példát
mutatnak életükkel és munkájukkal a sajátjaiknak, de a többségi társadalom tagjainak
is. De meg kellene látni őket! Hisz a negatív példákra hamarabb felkapja a fejét
mindenki és általánosít. Lopunk, csalunk, ingyen élünk, az önkormányzatok
tartanak bennünket, stb. Mintha ugyanez a probléma a magyarokat nem érintené. Ott
senki sem alkoholista, nem lop, csal, mindenki adófizető állampolgár. Bankot
sem rabolnak, nem gyilkolnak, de még büntetve sem volt fehér ember soha. Viszont
a cigány csak akkor érdekes, ha megbotránkoztat. Ha jót cselekszik, még
tudomást sem vesz róla senki. A jó roma példákkal lehetne a két társadalom
között húzódó szakadékot szűkíteni. Ki ne érezte volna valaha, hogy ismernünk kellene
azon népeket, fajokat, kik egyazon haza levegőjét szívják magukba?! Pláne
akikkel évszázados együttlét csatol egybe, mondhatnám, elválaszthatatlanul. S
vajon ismerjük-e őket igazán? Bizony itt van az ismerkedésnek
az ideje. Hiszen tudjuk: „Az
ember azzá lesz, amivé magát teremti.”
Lakatos
Gyula
