Kolompár Orbán |
Rengeteg sört rendelt magának és családjának Kolompár Orbán volt cigány vezető a balatonlellei állami üdülőben, de a 400 ezres számlát máig nem rendezte. A cigány önkormányzat a 2010-es roma tábor étkezési költségeit sem fizette ki, az étterem vezetője pedig azóta is hiába követeli a pénzét.
Egy balatonlellei vállalkozó Kolompár megrendelésére 2010. május 15-től szeptember elsejéig ebédeltette a lellei állami üdülőbe érkező roma fiatalokat és tábori dolgozókat, de pénzt végül nem kapott – írja a Magyar Nemzet. Ugyanis miután Kolompárék nem újították fel az épületet, nem hoztak létre roma felnőttképzési központot, és a Magyar Nemzet szerint roma gyerekek helyett cigány politikusokat üdültettek a táborban, az állam felbontotta az Országos Cigány Önkormányzattal a szerződést, és visszavonta az erre megítélt 21 millió forintos támogatást meg az üdülő haszonbérleti jogát.
Kolompár Orbán |
Kolompár Orbánt júliusban részben társtettesként, részben folytatólagosan elkövetett jogosulatlan gazdasági előny bűntettében, valamint az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek társtettesként, folytatólagosan elkövetett megsértése bűntettében mondták ki bűnösnek, és ítélték börtönre.