Isten szeretete
Miután Isten megteremtette a
szeretett világot, és elhelyezte az Éden kertjébe Ádámot, majd mellé rendelte
Évát, mint segítő társat, lehetőséget adott az embernek arra, hogy vele
közösségben éljen. Ez a lehetőség ugyanakkor magában hordozta azt is, hogy az
ember elutasítsa a Teremtőjével való közösséget.
Ebből a lehetőségből világosan
kitűnik, hogy Isten nem robotokat teremtett, - akik távvezérléssel
engedelmeskednek neki, parancsra szeretik és tisztelik Őt,- hanem olyan
embereket, akikből csak egy van, akik nem pótolhatóak, akik felismerik az Atya
szeretetét, gondviselését és önszántukból, hálával telve képesek a Teremtő Isten
imádatára.
Az ember engedetlensége
A történetet röviden összesűrítve
a folytatásában láthatjuk, hogy Ádám rossz döntést hozott, melynek
következményeként el kellett az embernek hagynia az Édent, ami azt is jelenti,
hogy megszakadt az ember Istennel való közössége. Tehát a bűn elválasztotta az
embert Istentől.
Istentől való eltávolodás
Minden bizonnyal Ádám és Éva
reménykedett abban, hogy Isten ígérete szerint, születni fog majd egy Fiú, aki
az ősi kígyót legyőzi, aki által megszűnik a bűn és az ember ismét közösségben
élhet Teremtőjével. Ezért is volt nagy öröm, amikor megszületett Káin.
Valószínűleg ezt gondolta Ádám: Igen, ő lesz az, akit az Úr megígért. És mekkora csalódás volt, micsoda tragédia.
Akit reménységüknek hittek, testvérgyilkossá lett!
De nem csak Káin lett gyilkos,
hanem Lámekh is (1M4,23). Az Ádámnak és Évának ígért Mag, a Reménység, a
Szabadítás egyre távolabbinak tűnt, hiszen az emberi szív egyre betegebbé
vált.
Az 1M6,1a - „Lőn pedig, hogy az
emberek sokasodni kezdének a föld színén”.
Az 5.v. - „És látta az Úr, hogy
megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden
alkotása szüntelen csak gonosz.”
„Tekintett azért Isten a földre,
és ímé meg volt romolva, mert minden test megrontotta az ő útját a földön”.
(12.v)
A türelmes Isten
Tehát Isten hallotta az Ábel
vérét kiáltani, hallotta az ifjú vérét kiáltani, látta a beteg szívek rúgkapáló
dobbanásait. Isten látta, hogy mivé lett az ember,- amit Péter így fogalmaz meg
a 2Pt 2,13-14-ben: „a kik gyönyörűségnek tartják a naponkénti dobzódást,
undokságok és fertelmek, a kik kéjelegnek az ő csalárdságukban, mikor együtt
lakmároznak veletek. A kiknek szemei paráznasággal telvék, bűnnel telhetetlenek,
elhitetik az állhatatlan lelkeket, szívük gyakorlott a telhetetlenségben, átok
gyermekei”.
Tudjátok, Isten szenvedett a
fájdalomtól az Ő szívében az emberi gonoszság miatt, ahogy az 1M6,6-7 – versben
olvassuk: „Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék
az ő szívében. És monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek
színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert
bánom, hogy azokat teremtettem”.
Döbbenetes! Mikor először
olvastam a történetet, Isten haragjának kiteljesedését láttam. Azt gondoltam,
hogy Isten kegyetlen bosszút áll a világon. Azt gondoltam, hogy az Ószövetség
Istene, kegyetlen Isten. De a Lélek ezt mondja: „Mert nem gyönyörködöm a meghaló
halálában” (Ez 18,32).
De akkor vajon mi történik?
Ha Isten nem kegyetlen, és nem
gyönyörködik az ember halálában, akkor miért mondta ezt Nóénak: „Minden testnek
vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általuk: és
ímé elvesztem őket a földdel egybe.” (1M6,13).
Isten kegyelme – az ítélet
bejelentése
Surman László |
A nyolcadik verest többször
elolvastam egymás után: „De Noé kegyelmet talála az Úr előtt” (1M6,8). És ekkor
megértettem valamint. A teremtéstől eddig a pillanatig kb. 1536 év telt el.
Vagyis Isten, Ádám és Éva engedetlensége után még kb. 1536 évig nagy-nagy
türelemmel várt arra, hogy az ember ismét keresni fogja a vele való
közösséget.
Ez azt jelenti, hogy Isten nem
volt kegyetlen, sőt türelmes volt. A 14. versben ez már nyilvánvalóvá is válik,
hiszen Isten Noénak a következőket mondja: „Csinálj magadnak bárkát”. Isten
egyértelművé teszi, hogy ítéletét az emberiség megmentése érdekében hozza!
Hiszen Noé tökéletes férfiú volt és Istennel együtt járt! (9.v.) Az az Isten,
aki megbánta, hogy embert teremtett, most kinyilvánítja, hogy az Ő szívében való
bánkódás egyben a megmentést is magába hordozza.
Noé engedelmessége
Isten megosztotta tervét Noéval,
semmit sem titkolt el előle (17. v.). Elmondta, hogy elpusztítja az embereket,
állatokat, de Vele szövetséget köt (18. v.) és megmenti családjával együtt. Noé
kinevethette volna Istent, hiszen a földön addig még nem esett az eső. 1M2,6-ban
olvassuk: „azonban pára szállott vala fel a földről, és meg nedvesíté a föld
egész színét”. Tehát csak pára burok vette körül a földet és nem eső esett.
Azonban Noé hitt Istennek és engedelmeskedett.
Noé a hit örököse
„Hit által tisztelte Istent Noé,
mikor megintetvén a még nem látott dolgok felől, háza népe megtartására bárkát
készített, a mely által kárhoztatá e világot és a hitből való igazságnak
örökösévé lett” (Zsid 11,7).
Amikor Noé hozzá fogott a bárka
megépítéséhez az emberek látták, minden bizonnyal meg is kérdezték tőle: Ember,
mit csinálsz? Noé pedig elmondta nekik Isten ítéletét. Az emberek napról-napra
látták Noé kitartását, hallhatták figyelmeztetéseit, de mivel nem látható dolgokról beszélt, ezért
elutasították, valószínűleg eszelősnek tartották!
Az ítélet végrehajtása
És Isten mindent úgy tett, ahogy
azt Noénak mondta. Miután elkészült a bárka és megtelt azokkal, akiknek Isten
megmentést ígért „az Úr bezára utána az ajtót” (1M7,16b.)
„Noé életének hatszázadik
esztendejében, a második hónapban, e hónap tizenhetedik napján, felfakadának
ezen a napon a nagy mélység minden forrásai, és az ég csatornái
megnyilatkozának. És esék az eső a földre negyven nap és negyven éjjel.
(1M7,11-12)
Vajon mit gondolhattak az
emberek, amikor meglátták az első eső cseppet, ahogy a feketévé vált égbolt
dörögni kezdett, ahogy a felhők mögé rejtett nap fénye helyett, villámok
világították meg a jajgató arcokat, miközben mindenki ide-oda kezdett rohanni?
Keresték családtagjaikat, gyermekeiket, szüleiket és nem értették, hogy mi
történik. S ahogy a mélységek forrásai felfakadtak, a fuldokló emberek öklükkel
ütötték a bárka oldalát, ahogy segítségért könyörögtek Noénak, hogy nyissa meg
előttük az ajtót és mentse meg őket.
Vajon mit gondolt Noé, miközben
szűnni nem akaró könnyeit próbálta letörölni, s hallotta a halálra ítélt ember
tömeg jajveszékelését, ahogy felfigyelt a bárka recsegő zajára, miközben
felemelkedett az özönvíz hullámzó felszínére?
Vajon annyira szívtelen volt,
hogy nem akarta megnyitni a bárka ajtaját, a fuldokló gyermekek előtt?
Nem gondolom! De, ahogy ezt
olvastuk: „az Úr bezára utána az ajtót” (1M7,16b.), azt is jelentette, hogy
Noénak nem állt módjába segítséget nyújtani senkinek!
Ez Isten ítélete, melyet hosszan
tartó várakozás, kegyelem és türelem előzött meg, mely magában hordozta egy új
kezdet lehetőségét. 120 évig
épült a bárka, ez volt a kegyelmi idő!
Az özönvíz után (Megreformálta, újraalakította a
világot)
Az Ő kegyelmi szövetségének
jele:
„Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez
lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között”. (9,13)
Reform az éghajlatban:
„Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és
aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szünnek”.
(8,22
Reform a
táplálkozásban:
Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek
eledelül, a mint a zöld fűvet, nektek adtam mindazokat. (9,3)
Reform az ember és állatok
együttélésében:
És féljen és rettegjen tőletek a földnek
minden állatja az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a
tengernek minden hala kezetekbe adatott (9,2)
Reform a földrajzban:
Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be
azt, a hegyek felett is vizek állottak vala. Egy kiáltásodtól eloszlának, és
mennydörgésednek szavától szétriadának. Hegyek emelkedének fel és völgyek
szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik. Határt vetettél, a melyet
át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására. (Zsolt
104,6-9).
Reform a törvényben:
A ki ember-vért ont, annak vére
ember által ontassék ki (9,6a)
Reform az életkor
csökkenésében
Befejező gondolatként, had hívjam fel a figyelmet arra, hogy
a mostani világ ismét démonizálódik, hogy Isten kegyelme bennünket is
figyelmeztet, ugyan úgy, ahogyan figyelmeztetett Noé idejében. Vajon mi hiszünk
e nem látott dolgok bekövetkeztében?
Ha Istennel jársz mint
Noé, ha te is igazodsz Isten beszédéhez e gonosz világban, akkor az ÚR
reformátoraként Te is kegyelmet találsz Isten előtt. Mert, „a mostani egek pedig
és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az
ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára”. (2Pt 3,7)
Forrás: http://tisztavizetapoharba.blog.hu/