2014. február 20., csütörtök

Pályaválasztási rendezvénysorozat a Reményhír Intézményben

Fotó: Vári László
2014. február 13-án kozmetikus szakmai bemutatón vehettek részt a békési Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskola Intézményegység 7. és 8. osztályos tanulói. Durkóné Illés Bernadett, az intézmény igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a szakmaválasztás egy életre szól, de élethosszig tartó tanulást is jelent.





Hirdetés


- A jó szakma felér egy diplomával - hangzott el a kijelentés Balogh Lászlótól, a szakmai nap házigazdájától.
A pályaválasztási rendezvényre szép számban érkeztek az érdeklődők. A szakmai bemutatót Priskinné Fekete Adrienn, kozmetikus mester, a BMKIK Szakképzési Bizottság tagja és tanítványa nyitotta meg. A sminksuli keretén belül egy rögtönzött kozmetikus bemutatót tartottak. A bemutatón betekintést nyertek a fiatalok az arcápolás és szépségápolás rejtelmeibe, valamint hasznos szépségápolási tanácsokkal gazdagodtak. Közben szín-és stílustanácsadást is kaptak a jelenlevő diákok. Ugyanakkor megtudhatták, hogy mit és mennyit kell ezért a szakmáért tanulni.

Durkóné Illés Bernadett, az intézmény igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a szakmaválasztás egy életre szól, de élethosszig tartó tanulást is jelent.
- Fotó: Vári László

Balogh László, a BMKIK Szakképzési Bizottságának tagja, közoktatási szakértő – tanácsadó a jól megválasztott szakma és a folyamatos képzés-tanulás fontosságáról és szükségességéről beszélt. Az előadást megtisztelte jelenlétével Juhos János, a Békés Megyei Kereskedelmi Kamara alelnöke, egyben a Békés Megyei Szakmai bizottság elnöke is.
Durkóné Illés Bernadett a rendezvényt sikeresnek ítélve, és bízva a BMKIK-val közös programsorozat folytatásában elmondta, hogy fő céljuk a pályaválasztás, a szakmatanulás tudatos tervezésének megalapozása volt. Természetesen a hiányszakmák bemutatására is sor került. A tanulók boldogulása és későbbi sikerük zálogaként a folyamatos képzés, tanulás és gyakorlás fontosságát szerették volna a rendezvénysorozat első alkalmán a diákoknak közvetíteni.
Lakatos Gyula








- Fotók: Vári László