Raoul Wallenberg-díjjal tüntették ki Durkó Albert misszióvezetőt |
A
2015. január 19-én kitüntetett Durkó
Albertet,
a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió vezetőjét a
Raoul Wallenberg-díj Bíráló Bizottsága olyan személynek
találja, aki tevékenységével, életútjával példát mutat
embertársainak a Magyarországon hátrányos helyzetben élők,
diszkriminációt elszenvedők érdekében, az emberi és
állampolgári jogok törvényekben biztosított érvényesítésében
kifejtett tevékenységével.
Hirdetés |
Raoul Wallenberg-díjjal tüntették Durkó Albert misszióvezetőt |
A díjra Durkó Albertet Balog
Zoltán,
az emberi erőforrások minisztere, valamint a Magyar Pünkösdi
Egyház Országos Cigánymisszió vezető munkatársai terjesztették
fel.
A
svéd embermentő nevét viselő Raoul Wallenberg-díj átadó
ünnepségére Budapesten került sor, a Budapest Music Centerben. A
diplomata eltűnésének 70. évfordulója alkalmából rendezett
megemlékezés házigazdája Svédország budapesti
nagykövetsége, Niclas
Trouvé nagykövet,
valamint a magyarországi Raoul Wallenberg Egyesület volt. Az
emlékezés és tolerancia jegyében megvalósuló eseményt
megtisztelte jelenlétével Urban
Ahlin,
a svéd parlament elnöke és Dr.
Mátrai Márta,
az Országgyűlés háznagya.
Az
eseményen köszöntő beszédet mondott Niclas Trouvé, Svédország
nagykövete, Urban Ahlin, a svéd parlament elnöke, Dr. Mátrai
Márta, az Országgyűlés háznagya, Takács
Szabolcs,
a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős
államtitkára, Michael
Wernstedt,
a svéd Raoul Wallenberg Akadémia ügyvezető elnöke, valamint dr.
Rétvári Bence,
az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Bakay Péter és Durkó Albert a Wallenberg díjjal |
Inger
Wikström „Raoul
Wallenberg – eltűnt” című új kamaraoperájából bemutatott
jelenetek, valamint Rudolf
Péterszínművész
Dési János „Wallenberg-jegyzőkönyv” című kötetétől
történő felolvasása után került sor a díjátadó ünnepségre.
A Raoul Wallenberg-díj 2015 évi díjazottjainak dr. Rétvári
Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti
államtitkára, valamint a magyarországi Raoul Wallenberg Egyesület
képviselője nyújtotta át a kitűntetést. A díjazottak: Bakay
Péter evangélikus
lelkész, cigánymissziós referens, Durkó
Albert pünkösdi
lelkipásztor, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos
Cigánymissziójának vezetője, Szénási
Jonathan Sándor református
börtönlelkész, a Közép-dunántúli Országos
Büntetés-végrehajtási Intézet lelkésze, Hosszú
Gyula történelemtanár,
az Utak a holokauszthoz, történetek a holokausztról című
tankönyv szerzője, Baráth
Márta történelemtanár,
a szolnoki Auschwitz Album című kiállítás megszervezője,
valamint Vác
város önkormányzata a
roma nemzetiségnek adott kiemelt segítségért és a zsidó
hagyományok ápolásának támogatásáért. A Raoul Wallenberg
Egyesület különdíját a budapesti Nemes
Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola 10.
a osztálya kapta egy holokausztról szóló táncballada
színreviteléért.
Durkó Albert MPE OCM misszió vezetője veszi át a kitűntetést |
Durkó
Albert munkásságának méltatásában elhangzott: - A Magyar
Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió vezetője hiszi, hogy a
kölcsönös elfogadás az a hozzáállás, amivel mindannyian
hozzájárulhatunk a társadalmi feszültségek csökkentéséhez, az
egymást gazdagító út megtalálásához.
Az
est folyamán beszédet tartott még Emir
Selimi roma
emberjogi aktivista, a 2014-es Raoul Wallenberg Díj
kitüntetettje, valamint a budapesti Nemes Nagy Ágnes Művészeti
Szakközépiskola 10/a osztálya adta elő „A halálra táncoltatott
lány” holokauszt táncballadát. „Az elveszett európai”
című dokumentumfilm ősbemutatója zárta a gyűlölet, az
előítéletes magatartás ellen szót emelő kulturális programot.
P.R.
Hirdetés |