2015. április 9., csütörtök

A romák világnapja - április 8.

A romák világnapja - április 8.
A romák legfontosabb nemzetközi ünnepe. Az 1971. április 8-tól április 16-ig Londonban összeült I. Roma Világkongresszuson a világ romaságának Indiából és húsz országból érkezett képviselői elhatározták, hogy a jövőben folyamatosan együttműködnek, és a nemzetközi közéletben is közösen lépnek fel. 













Hirdetés


A kongresszuson döntöttek a cigányság nemzeti jelképeiről is: a zászlóról, a himnuszról, és az Opre Roma!” – „Fel, cigányok!” jelmondatot is elfogadták, valamint április 8-át a romák világnapjává, április 16-át pedig a roma kultúra nemzetközi napjává nyilvánították. Minden év áprilisának első hétvégéjén rendezik meg továbbá a „cigányság szent ünnepét”, a roma kultúra napját Magyarországon. Április 8-án folyami szertartásokkal, illetve gyertyagyújtással ünnepelnek a romák a világ mintegy 40 országában, ezzel emlékezve arra, hogy mintegy ezer évvel ezelőtt indultak Indiából máig tartó vándorútjukra. A hazai cigány szervezetek általában kulturális rendezvények (folklórműsorok, kiállítás-megnyitók, író-olvasó találkozók stb.) szervezésével emlékeznek meg a romák világnapjáról. A naphoz kapcsolódó érdekesség, hogy 1487. április 8-án adta ki Hunyadi Mátyás királyunk a sebesszéki cigányoknak szóló privilégiumlevelét, amely „régtől fogva fennálló” jogaikban erősítette meg őket a Nagyszeben város erődítési munkálataiban való részvételükért.
L.Gy.




A romák világnapja - április 8.



Hirdetés