2015. április 10., péntek

Nemzedékek bálványa volt, még csak 70 éves lenne Farkas János

Farkas János labdarúgó
A közelmúlt magyar labdarúgásának egyik legnagyobb alakja szinte a semmiből, kizárólag önerejéből és szorgalmából lett világklasszis sportoló. 




















Hirdetés


Tizenhét éves korától pályafutása végéig a Vasasban játszott, s ez idő alatt négy bajnoki címet szerzett. 1964-ben tagja volt az olimpiai aranyérmes és az Európa-bajnoki harmadik helyezett válogatottnak. Harmincháromszor volt tagja a nemzeti tizenegynek, játszott például az 1966-os angliai világbajnokságon, ahol talán minden idők egyik legszebb gólját lőtte a braziloknak. A remek csatár igazi világsztár volt, beválasztották a világválogatottba is.

Farkas János 1964-ben tagja volt az olimpiai aranyérmes és az Európa-bajnoki harmadik helyezett válogatottnak.

Anyaegyesületéhez haláláig hű maradt, éppen az utánpótlás bizottság egyik összejöveteléről hazatérőben érte a végzetes szívroham. A Vasas természetesen őrzi emlékét - tiszteletére évente serdülő teremtornát rendez -, de nevét az ország sportszerető közönsége sem felejti el. Pár évvel ezelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetség Farkas János nevét viselő díjat alapított, amit tehetséges roma fiataloknak ítélnek oda. Farkas János ugyanis roma származású volt. Eltökélt hazafi, akit fénykorában szerződéssel csábított a világhírű AC Milan csapata, mire Farkas - aki imádott enni - megkérdezte: "Signore, lehet maguknál olyan paprikás csirkét enni, hogy a tejfölös szaftot ki lehet kanalazni a hús mellől a tányérból?" A menedzser a fejét rázta. Farkas gyorsan el is döntötte a kérdést: "Akkor nem megyek!" Maradt hű hazafi s maradt a Vasas labdarúgója.
L.Gy.

Farkas eltökélt hazafi, akit fénykorában szerződéssel csábított a
világhírű AC Milan csapata.




Hirdetés

Nincsenek megjegyzések: