2015. április 14., kedd

Eredményesen szerepeltek az utánpótlás olimpián a békési bokszolók

Eredményesen szerepeltek az utánpótlás
olimpián a békési bokszolók 
Fotó - bekesboksz.hu
Az ország második legrangosabb ökölvívó versenyén dobogóra állhatott a Békési TE boksz szakosztályának két versenyzője, Lakatos Gyula és Andor Zolán.














Hirdetés

Az Utánpótláskorú Ökölvívók Országos Seregszemléjét (korábbi nevén Diákolimpiát) április elején Győrött rendezték meg. Az országos bajnokság után a második legrangosabb versenyre idén óriási mezőny gyűlt össze. Ötvenegy egyesület 310 versenyzője lépett a kötelek közé. A Békési Tornaegylet ökölvívói közül négyen indultak.

Maczik Róbert a serdülő korcsoport 52 kg-osok mezőnyében bokszolt. A nyolc közé jutásért pontozással maradt alul szolnoki ellenfelétől.

A serdülő korcsoport 65 kg-ban versenyző Andor Zoltánnak szerencséje volt, négyen indultak a korcsoportjában, ennek köszönhetően rögtön a bronzért öklözhetett. Ellenfele, a Nyíregyházi Dávid SC versenyzője jobbnak bizonyult, így pontozással kapott ki a békési bokszoló.

A Junior korcsoport 52 kg-os mezőnyében tizenegyen indultak. Lakatos Gyula az első fordulóban erőnyerő volt, így a nyolc közé jutásért nem kellett bokszolnia. A legjobb négy közé jutásért ellenfele a kőbányai Bessenyői Márkó volt, aki az első fordulóban az első menetben kiütéssel nyert. Gyula a mérkőzés folyamán végig betartotta a megbeszélteket, jól alkalmazta a begyakorolt technikai és taktikai elemeket és végül egyhangú pontozással győzött, ezzel a legjobb négy közé jutott. Az elődöntőben Mislai Kristóf a kaposvári Ring Sport Klub versenyzője várt rá, aki a tavalyi évben már a válogatottban is szerepelt. A békési fiú a nagyobb tapasztalattal rendelkező, okosan bokszoló kaposvári ellen elvérzett. Így Lakatos Gyula bronzéremmel a nyakában térhetett haza. Lakatos Gyula sport ruházatának támogatója és főszponzora, az Ottlakán és Fiai Kft. Köszönjük a gazdasági cég támogatását.

A junior korcsoport +80 kg-ban tízen mérlegeltek. Ferhat Nassim szintén erőnyerő volt, így egyből a négy közé jutásért kellet ringbe lépnie. Ellenfele a tatabányai Mága Richárd volt. A békési versenyző nem tudta az edzéseken mutatott formáját és tudását hozni ezen a mérkőzésen. A második menetben a második rászámolás után a vezetőbíró beszüntette a küzdelmet.

A Békési TE ökölvívói legközelebb az Algyőn megrendezésre kerülő dél-alföldi régiós versenyen fognak ringbe lépni április végén. 
Maczik Róbert



Eredményesen szerepeltek az utánpótlás olimpián a békési bokszolók 
Fotó - bekesboksz.hu








Hirdetés