2015. április 2., csütörtök

Sikkasztás és más bűncselekmények miatt is nyomozhatnak az ORÖ ellen

Sikkasztás és más bűncselekmények
 miatt is nyomozhatnak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatása szerint a bűncselekményekről szóló feljelentéseket a napokban küldték meg a rendőrségnek. Ezek között hivatali visszaélés, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, valamint sikkasztás bűncselekménye is szerepel. Az viszont nem derült ki, hogy a feljelentéseket ki tette, erről az adóhivatal ugyanis nem adott tájékoztatást.













Hirdetés

Mint ismert, Hadházi Ákos LMP-s képviselő kezdeményezett roma pénzek ügyében. Hivatali visszaélés miatt tett feljelentést, ezt azonban a Fővárosi Főügyészség elutasította. A költségvetési csalás tényállásában feljelentéskiegészítést rendeltek el, amivel az adóhatóságot bízták meg, ám a NAV is a feljelentés elutasításáról döntött. Most azonban kiderült, hogy az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) pénzeinek ügyében más is feljelentés tett. Úgy értesültünk, hogy az ügyben a Nemzeti Nyomozó Irodának kell eljárnia.

Ismert, az Index számolt be korábban arról, hogy a 2013-ban, főként uniós forrásokból indult Híd a munka világába programban nem a célnak megfelelően, a leghátrányosabb helyzetűek érdekében használják fel a pénzt, s a program tele van gyanús költésekkel. Többek között kiderült, több száz millió forintért vásároltak ingatlanokat, irreális áron béreltek gépjárműveket, s vásároltak irodabútorokat. Farkas Flórián, az ORÖ volt elnöke, aki jelenleg a program forrásait kezelő Foglalkoztatási Szövetkezet elnöke, a botrány kipattanása óta nem hajlandó nyilatkozni a pénzek felhasználásáról.

Az ügyben Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is vizsgálatot rendelt el. A miniszter már utalt arra, hogy amennyiben büntetőjogi kategóriát észlel az ügyben, megteszi a szükséges lépéseket. A botrány miatt korábban Lakatos Attila Borsod megyei cigány vajda lapunknak úgy nyilatkozott, hogy tüntetést szervez, ami azonban úgy tudjuk, végül elmaradt.




Hirdetés





Hirdetés - bilzol@gmail.com