Az
idei Madzagfalvi Napok (szeptember 4-5.) nem csak a jól ismert
programokkal, hanem új elemekkel is várja az érdeklődőket a két
nap során.
Hirdetés |
Pénteken
Békési Madzagos Házitermék Mustra elnevezésű szakmai
konferencia és kóstolással egybekötött termékbemutató lesz az
Erzsébet-ligetben pedig Békés Megye Ízei gasztronómiai kiállítás
és vásár várja az érdeklődőket. Idén a péntek sem múlhat el
kerékpár túra nélkül, közös tekerésre invitál mindenkit a
KÖRTE, hogy az úti cél végén megtekinthessék a Békés-tarhosi
Zenepavilont és a kastélyparkot. A Békés bemutatkozik kiállítás
új néven jelentkezik: Békés kincsestára – helyi értékek
tárháza. A megnyitó is itt lesz, pénteken 14 órakor.
Somló Tamást is láthatja a békési közönség a 2015-ös Madzagfalvin. Fotó: internet |
Szombaton
kora reggel rekordvéradásra várnak mindenkit a Barta Udvarba,
valamint ekkor indul a Dübögővel szembeni parkolóból a
Hosszúfoki Emlékkerékpártúra a Békési Múzeumbarátok Körének
szervezésében, míg a Békés
Megyei Kulináris Csapat és Barta István Zoltán látványfőzésre
készül helyi alapanyagokból a Rendezvénytéren.
A
tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén a II. Madzagfalvi
Ikertalálkozóra várják a közönséget. Jelentkezni augusztus
31-ig lehet Öreg
Gábornál személyesen Kossuth utcai kereskedésében,
e-mailben az ikrek.bekes@t-online.hu
címen, vagy telefonon a 20/95-35-298-as számon.
Szintén
szombaton az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete
jótékonysági tortaszelet árusítása egy defibrillátor készülék
szerzését célozza meg.
A
szombati nap ezzel még nem ér véget, mert ekkor lesz mások
mellett a teniszverseny, a hétpróba vetélkedő, a nagymotor
szemle, a Streetfighter Show, az elszármazottak találkozója, a
táncház és új elemként megjelenik az I. Madzagfalvi Kölyökfalu,
ahová az anyukákat, apukákat és a legkisebbeket mesepavilonnal,
fotófallal és ingyenes játékokkal várják a ligetnél.
A
kulturális központ recepcióján már lehet jelentkezni az idén
szombaton sorra kerülő Madzagfalvi Cicaszépségversenyre és
Kutyaszépségversenyre, a kishalfogó-versenyre, a rapid
sakkversenyre, továbbá várják a csapatok jelentkezését a
hétpróba ügyességi, illetve az Ízek utcája főzőversenyre és
idén először Házi szilvapálinka versenyt is hirdettek.
Természetesen
koncertek is lesznek. Pénteken hattól a Hungariddim, nyolctól az
Expressz Zenekar és Sólymos Tóni, valamint tíztől a Palmetta
élőkoncertje várja a közönséget. Szombaton héttől Petruska
András fellépése, ezt követően kilenctől az Abrakazabra Zenekar
és Somló Tamás, Tóth Vera, Kocsis Tibor élőkoncertje és
körülbelül 23 órától tűzijáték zárja a rendezvényt.
Hirdetés |
Hirdetés |