Bogdán László, Cserdi polgármestere |
Az
egy szép pillanat lesz, amikor először leemelik a polcról a
Lasipe savanyúságot, és nem teszik vissza azért, mert
cigányok készítették – mondta bama.hu-nak Bogdán László,
Cserdi polgármestere, akit persze nem csak az épülő üzemről
kérdeztünk.
Hirdetés |
A
Dunántúli Napló számolt be először
arról
a cserdi kezdeményezésről, amely az itt élők zöldségtermesztését
emelné egy újabb szintre. A Lasipe (magyarul jóság) termékcsalád
részeként lecsót, savanyúságot és lekvárt állítanak majd elő
a hamarosan elkészülő üzemben.
– Pethes
Tamás építészre bíztuk a munkát, az engedélyekre várunk,
reményeink szerint egy hónap, és elindul az üzem – mondta el
lapunknak Bogdán
László polgármester,
akivel az új irodában találkoztunk. Az új hivatal
akadálymentesített, ami örömteli – de az még inkább az, hogy
az előtérben rengeteg könyvet látunk a polcokon. Nagyon úgy
fest, hogy a polgármester ezen a téren is komoly előrelépést
szeretne látni.
– A
napokban járt itt a Budapesti Fesztiválzenekar – mondja ennek
kapcsán Bogdán László. – Őszintén megmondom, amikor először
megkerestek minket, azt hittem, ez valami vicc, valaki meg akar
tréfálni. Hogy ide, hozzánk, a cigányok közé lejön egy ilyen
ismert zenekar? Na, ne! És aztán amikor itt voltak, nekem óriási
boldogság volt látni a rengeteg mosolygó, nevető gyereket. Hogy
nem Kis Grófo hoz nekik vidámságot, élményt, hanem a Budapesti
Fesztiválzenekar. Hogy igenis lehet és kell kultúrát adni
mindenkinek.
Bogdán László azt reméli a terméktől, hogy azzal, hogy hibátlan minőségű lesz, sokak szimpátiáját elnyeri. |
A kis
téma elkanyarodás után visszatérünk a Lasipéhez. Bogdán László
lapunknak már korábban elmondta: azt remélik a terméktől, hogy
azzal, hogy hibátlan minőségű lesz, sokak szimpátiáját
elnyeri, s ezáltal a cigányságról alkotott negatív előítéleteket
is tovább rombolja.
– Nyilván
ez nem lesz egyszerű. A zöldségeink jól mennek, pedig amikor
először voltam ezekkel piacozni, azt hittem, a fele a nyakamon
marad, aztán fél óra alatt elment az összes. Most azonban más a
helyzet: itt ugyanis nem szimplán zöldpaprikát árulunk, hanem
elkészített paprikát. Olyat, amelyet cigány kéz készített el.
Az egy szép pillanat lesz, amikor először leemelik a polcról a
Lasipe savanyúságot, és nem teszik vissza azért, mert cigányok
csinálták.
Ezek
után persze, hogy kóstolunk egy kicsit: az almapaprika tökéletes
(„és ez még csak három hete van üvegben – azt mondják, hogy
négy hét után lesz az igazi!”, mondja a polgármester), ropog a
fog alatt, és a végén érezzük csak a csípősségét. Ha ilyenek
lesznek a Lasipe termékek, akkor nem lesz itt semmi probléma.
Legalábbis szerintünk...
– A
Lasipe lehet az első igaz cigány brand, s ezért nyilván nem lesz
egyszerű a bevezetése – fűzi hozzá Bogdán László. Mert igaz
ugyan, hogy létezik a Romani Design, ami egy gyönyörű szép
ruhakollekció, de az nem az átlagembereket szólítja meg. A
gasztronómia viszont egy olyan terület, amelyben bőven vannak még
lehetőségek. Itt ugyanis az számít, hogy milyenek az alapanyagok,
mennyi a befektetett munka. Ezen a téren pedig jól állunk: a
Cserdiben termelt zöldségek, gyümölcsök szerintem hibátlanok, a
megmunkálásba pedig mindenki beleteszi a szívét lelkét. Mi csak
így tudunk eredményeket elérni. Összességében félelmetes is ez
így nekem egy kicsit, de azt hiszem, hogy aki végül egyszer
megkóstolja valamelyik savanyúságot vagy lekvárt, az utána
visszatérő vásárló lesz. És akkor egy újabb előítélettel
sikerül leszámolnunk. Mert ebben ez a legfontosabb.
Tévészereplés
és előadások sorozatban
Bogdán
László maga sem tagadja: felkapta őt a média, egyre többször
szerepel különböző tévé- vagy éppen rádióműsorban,
újságírók keresik meg mindenféle ügyben, kíváncsiak a
véleményére. A legutóbbi munkája ráadásul nem egyszeri
alkalom: ezen túl minden héten szerepelni fog a Hír TV Szabadfogás
című beszélgetős műsorában. Ráadásul az előadások száma
sem csökken: legutóbb például, most szombaton az Országos
Közfoglalkoztatási Kiállításon tartotta a záróelőadást.
– Ezeknél
én két dolgot tartok szem előtt – mondta el kérdésünkre
Bogdán László. – Az egyik, hogy egyszer se kelljen szembeköpnöm
magam, mindegyik helyénvaló előadás vagy tévéműsor legyen,
azaz ne valami vállalhatatlan. A másik, és ez is nagyon fontos,
hogy ne hassa át a politika. Én egyre inkább abban hiszek, hogy a
politika csak a távolságot épít: egyszerűen nincs kapcsolat a
politikusok és az emberek között. Én minden formájától
igyekszem távol tartani magam, nem érdekel az országos cigány
önkormányzat sem.
Forrás:romnet
Hirdetés |