Kálmán Tibor Békés város polgármestere |
Belügyminisztériumi támogatás segítségével megkezdődött a Békés városközpontjában található műemlék épületek, a galéria, a múzeum és a városháza homlokzatának felújítása – jelentette be a galéria előtt megtartott hétfői sajtótájékoztatón Kálmán Tibor polgármester és Polgár Zoltán alpolgármester. A településen hamarosan újabb nagyszabású fejlesztések kezdődnek, illetve több beruházás már a befejezéséhez közelít hangoztatta békés város polgármestere.
Hirdetés |
A békési önkormányzat korábban 181 millió forintos támogatást kapott a Belügyminisztériumtól, amelyből 121 millió forintok utak aszfaltozására fordítottunk, a fennmaradó 60 millió forintból pedig a műemlék épületek, a galéria, a múzeum, a városháza homlokzatának rekonstrukciója valósul meg. A munkálatok már elkezdődtek – vezette be a sajtótájékoztatót Kálmán Tibor. A város polgármestere kitért arra, hogy a települési fejlesztéseket igyekeznek összehangolni. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, úgynevezett CLLD programjának keretében megújul a könyvtárbelső is, új, korszerű közösségi tereket alakítottak ki.
A városvezető kitért arra, hogy a településen számos beruházás van folyamatban, illetve készült már el. Zajlik a közbeszerzési eljárás a ludadi és a rosszerdei utak felújítására. Erre a beruházásra 263 millió forintot nyert az önkormányzat.
Beruházások sora Békésen Fotón: Kálmán Tibor polgármester |
Tervezési szakaszánál tart az Élhető települések című projekt, amelynek keretében várhatóan közel 900 millió forint értékű fejlesztés-sorozat valósul meg a városban. A galériát nem csak a mostani beruházás érinti majd, hanem egy energetikai korszerűsítés is elkészülhet a patinás épületben. Nemrég befejeződött a békési rendelőintézet belső felújítása, és mintegy 2,2 milliárd forintos pályázati projektet készítenek elő, ami gazdaságfejlesztést, járták, utak, zöldfelületek megújítását is magába foglalná.
Polgár Zoltán alpolgármester ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a békési településvezetők 1884-ban határozták el, hogy szállodát építtetnek Békésen. Az elhatározást kifejezetten gyorsan követte a megvalósítás, az épület 1886-ra fel is épült, s később, mint bérház, kávéház és kaszinó is jó szolgálatot tett a városnak. Ezt követően a könyvtár, majd a galéria kapott helyett benne.
– A mostani projektben a homlokzat, a vakolat helyreállítása és a nyílászárók mázolása valósul majd meg – tette hozzá az alpolgármester. Ugyancsak megtörténik majd a múzeum és a városháza hasonló jellegű megszépítése. Kapcsolódik majd mindehhez a TOP Plusz pályázat keretében a galéria energetikai korszerűsítése, amely a belső nyílászárókat is érinti majd, illetve akadálymentesítési munkálatokat is el fognak végezni.
– Néhány héten belül harmincnégy békési utcában kezdődik el a csapadékvíz-elvezetés korszerűsítése – tette hozzá Polgár Zoltán. A közbeszerzési eljárást már lefolytatták, a kivitelezési szerződés aláírása folyamatban van.
Forrás: facebook