Startolt a Start program |
Hirdetés |
Daróczi János Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság vezetője, bevezetőjében elmondta, hogy esősorban hátrányos helyzetű emberek segítésére épül a program, inkubátor jelleggel. A szakember azzal folytatta, hogy nagyon fontosnak tartja, hogy a programon részt vevők egy erős tudást, megfelelő kommunikációt, kaphassanak a vállalkozáson felül Sztojka Attila kormánybiztos külön kérésére s az ő vezetése mellett. A Roma Ügyi Kormánybiztos, kiemelt fontosságúnak tarja hogy az utolsó sorból előre léphessenek a Vállalkozó Start program résztvevői. Joka Daróczi János hozzátette, hogy a nulladik órában vannak ma a hátrányos helyzetű emberek. A Start II program az ő igényüket hivatott szolgálni.
Szűcs Csaba Kiskunhalas alpolgármestere kérdésemre elmondta három megye Békés vármegye, Bács kiskun vármegye, és Csongrád vármegyéből érkeztek igen nagy számban a Vállalkozó Start II program iránt érdeklődők. Ez már a második etapja volt a programnak korábban Békéscsabán is magas részvételi érdeklődés mellett mutatták be a programot. Az alpolgármester beszédét azzal zárta a vállalkozók megerősítése, a fennmaradásuk megsegítése, az erősebbé válás mind - mind a program felelőssége a résztvevők irányában. Ugyanakkor a szakember fontosnak érzi az önfoglalkoztatás a vállalkozóvá válás mint fő piorítás, természetesen munka alapú gazdaság kiépítése mellett.
A Vállalkozó Start II. Program érdekessége, hogy a második meghirdetett rendezvényére, a három érintett megyéből ismét közel hetven fő regisztrálta személyét, annak érdekében, hogy vállalkozóvá válhasson a program segítségével. A jól meghirdetett s megfelelő kommunikáció mellett követett esemény így elérte valódi célját.
Szűcs Csaba Kiskunhalas alpolgármestere Fotó: google |
Az OFA Nonprofit Kft. újra vissza nem térítendő támogatást nyújt induló egyéni, illetve mikro vállalkozásnak minősülő társas vállalkozások kezdeti költségeinek fedezése, komplex szolgáltatással történő támogatása, versenyképességük növelése érdekében.
A Vállalkozó Start II. Programba azon 18-64 év közötti magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akik piacképes üzleti ötlettel rendelkeznek, Magyarország területén új vállalkozás indításával önfoglalkoztatóvá kívánnak válni, a működés első évében támogatásra van szükségük, és vállalják, hogy fenntartható vállalkozást hoznak létre.
A belépési feltételeket, és a vállalkozói kompetencia felmérést sikeresen teljesítők 90 órás e-learning formában történő vállalkozói képzésben és egyénenként 6 órás konzultációban, tanácsadásban részesülnek. A képzés és konzultáció keretében részletesen kidolgozzák üzleti tervüket, majd annak elfogadását követően alapíthatják meg vállalkozásukat. Induló vállalkozásuk kezdeti költségeire legfeljebb 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásra adhatnak be támogatási kérelmet. A támogatást a támogatási időszak 12 hónapja során felmerülő bérjellegű kiadásaik fedezésére, illetve a vállalkozás versenyképességének növelését szolgáló beszerzésekre, szolgáltatások igénybevételére használhatják fel az induló vállalkozások. A támogatás felhasználásáról, és a vállalkozás fejlesztéséről 3 alkalommal beszámolót kell benyújtaniuk. A támogatott vállalkozók vállalják, hogy induló vállalkozásuk működtetésében legalább 2 évig személyesen részt vesznek, és igénybe veszik az OFA Nonprofit Kft. munkatársai által nyújtott mentorállási szolgáltatást.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a programban részt vevők több évre szólóan elkötelezik magukat, azzal hogy önfoglalkoztatóvá válnak, vállalkozásukat folyamatosan működtetik és fejlesztik, beszámolási kötelezettségüknek az elvárásoknak megfelelően eleget tesznek.
Lakatos Gyula
Startolt a Start II. program Fotók: Lakatos Gyula |
Hirdetés |