2023. november 21., kedd

Elkötelezettek az oktatás fejlesztése mellett

A Klebelsberg Központ által megvalósított projekt keretén belül december közepéig közel száznegyven ezer notebookot kapnak térítésmentesen a köznevelési intézmények 7. és 10. évfolyamos tanulói. Ennek tükrében jól látható, hogy Magyarország kormánya elkötelezett az oktatás fejlesztése mellett.












Hirdetés


Az országos program keretében állami, egyházi, nemzetiségi önkormányzati és alapítványi fenntartó több, mint háromezer iskolája vesz részt! Maga a program sikereségének köszönhetően 2024 tavaszán folytatódik, az 5., 6., és 9. évfolyamos tanulók bevonása mellett. 
Sztojka Attila roma ügyekért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott a programmal kapcsolatban, hogy minden erőforrás, amit gyermekeink jövőjébe fektetünk, az a nemzet fennmaradásának és versenyképességünk záloga is egyben.


A program hozzásegítik gyermekeinket, hogy a digitális világ adta előnyöket tudásuk gyarapítására fordíthassák.
Fotó: Sztojka Attila facebbok


A napokban Baranya vármegyei Alsószentmártonban Nagy Csaba képviselő társaságában, a roma nemzetiségi oktatást is biztosító Tan Kapuja Buddhista Gimnázium és Általános Iskolában jártak a program megvalósítása érdekében. majd később a Heves vármegyei Kömlőn, a Sütő András Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagiskolájában volt Sztojka Attila kormánybiztos a program vezetőjével, dr. Lángi Alajossal adták át azokat az ingyen birtokba vehető tanulói notebookokat, melyek hozzásegítik gyermekeinket, hogy a digitális világ adta előnyöket tudásuk gyarapítására fordíthassák.

Lakatos Gyula





Hirdetés