2023. november 16., csütörtök

Fő cél a biztos és erős roma nemzet építése

Folyamatos járják az országot, megbeszéléseket tartanak a régiós koordinátorok bevonásával, akik országszerte a hiteles roma érdekképviseletért dolgoznak. Közösségünk folyamatosan növekszik, egységünk erősödik, elszántságunk pedig rendíthetetlen. hangoztatta Jakus László a Cigány Közösségek Szövetségének vezetője.












Hirdetés



A közös együttműködés reményében. Több megyében is a hátrányos helyzetű települések annak lakosai, élethelyzetének javítása érdekében ültek egy asztalhoz a Cikösz elkötelezett munkatársai.

Fő cél a biztos és erős roma nemzet építése 
Fotó:Cikösz



A közös gondolkozás első sorban a jövő építéséről a fiatalokról szólt, azok tanulmányairól és a megfelelő jövőkép kialakításáról. A megyéket járva a lakosság bevonása mellett számos kérdésben egyeztettek a Cikösz lelkes képviselői, fő prioritás minden megyében a munkahelyteremtés, lakhatás, oktatás és egészségügy téma köré csoportosult. A több megyét átívelő megbeszéléseket azzal zárták a felek, hogy a jövőbben többet találkoznak s támogatják egymás törekvéseit amennyiben az segíti az adott megye roma lakosságát.

Szükség van az országban a közös gondolkodású emberekre, szervezetekre.
Fotó: Cikösz



Sztojka Attila kormánybiztos, végezetül elmondta, hogy szükség van az országban a közös gondolkozású emberek, szervezetek mellett minden segítségre, minden dolgos kézre, csakis együtt tehetünk egymásért. Ezáltal lehet a hazai cigányság polgárai számára, egy élhetőbb közösség az adott települése és környezete. A Cigány Közösségek Szövetségének tagjai ebben érdekeltek. Függetlenül attól, hogy az ország melyik szegletében él életvitel szerűen.


Lakatos Gyula







Hirdetés