2012. október 3., szerda

HIDAK


Lakatos Gyula
A társadalmunk fejlődése, valamint az élet és munkakörülmények javítása jelentős mértékben függ az aktuális gazdasági helyzettől. Amennyiben lassul gazdaságunk növekedése, úgy
városunkban csökkennek az adóbevételek és a munkanélküli juttatásokra is több pénzt kell költeni. A helyi önkormányzatok így egyre inkább fontos partnerekké válnak a gazdasági és
társadalmi fejlődés megvalósításában.
Talán egyre több szereplő vesz részt a munkahelyteremtő és integrációs programok kidolgozásában és megvalósításában helyi szinten is. A roma emberek érdekében a partneri együttműködésben részt vevő szereplők
rugalmassága alapvető fontosságú. A roma vezetőknek érezniük kell a munkájuk fontos, felelősségteljes mivoltát. Véleményük szerint is a tartós munkahelyek jelenthetik a megoldás kulcsát. A jó vezetőknek feladata a nyelvtanítás, a zene-és a táncoktatás, a hagyományőrzés, s a művészeti élet megszervezése. Ha nem sikerül, a cigányok kivesznek, elfelejtik anyanyelvüket, nem mesélik tovább gyerekeiknek a cigány meséket, kultúránkat, történelmünket. Így apáink, de még a mi emlékeink is elvesznek! Hidat kell építenünk ember és ember között, a kölcsönös megértés, és a békés nyugodt együttélés reményében. Van ennél jobb megoldás a probléma kezelésére?
Lakatos Gyula

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése