Herceg Dávid |
Lukács Gabriella kezdte az utolsó válogatást. Az egyedülálló anyának nem sikerült bekerülnie a legjobbak közé. Utána egy másik anyuka, Szolnoki Dóra következett, akinek hangja hallatán három mester is azonnal megfordult. Caramel, Mező Misi és Malek Andrea is le akart csapni Dórára, aki végül Andit választotta. Az egyetlen női zsűritagnak így teljessé vált a csapata.
Hirdetés |
Dózsa Erik sok szomszédjával összerúgta már a port hangos zenélése miatt, most kiderült, nem gyakorolt hiába, mert elnyerte Somló Tamás tetszését. Eriknek köszönhetően Somló csapata is meglett, így Andi mellett ő is csendes megfigyelővé vált. Sudár Anita különleges hangja hallatán Malek Andrea és Somló Tamás nem bírt magával, megleste az énekesnő arcát. A két mester kíváncsiságával megszegte a The Voice szabályát, ám bűnük mégis megbocsátható, ugyanis ők már nem nyomhattak volna gombot. Anita a másik két zsűritagot, Misit és Caramelt is elbűvölte, végül Caramel mellett kötött ki.
Helmeczi Bianka azért jelentkezett a tehetségkutatóba, hogy édesapjának bizonyítson. A 19 éves lányt eldobta magától az apja, pedig ő mindennél jobban vágyik a szeretetére. Bianka most ország-világ előtt akarta megmutatni tehetségét, hátha édesapja is rádöbben, mekkora kincs a lánya. Mező Misi beválasztotta a csapatába Biankát, így már ő is hátradőlhet, megvan mind a 12 versenyzője.
Dávid profi előadása közben |
Bizonyára sokan emlékeznek Kozsó által összerakott fiúcsapatra, a Shygys-ra. A banda már rég feloszlott, ám egykori tagja, Csordás Levente szeretne ismét a színpadra állni, ezért érkezett a The Voice-ba. Levente hiába énekelt tökéletesen, Caramelnek mégsem volt elég jó.
Mikor már mindenki azt hitte, Caramelnek soha nem lesz meg a csapata, akkor érkezett Henderson Dávid. A 17 éves fiú csodát varázsolt a stúdióba és hatalmas taps kíséretében bekerült Caramel csapatába, így teljessé vált a The Voice mezőnye. A válogatásnak vége, jövő héten kezdődik a párbaj. A következő négy hétben megfeleződnek a csapatok, ugyanis a mesterek csak 6-6 versenyzőt vihetnek az élő show-ba. Lakatos Gyula
Hirdetés |
Sajnos nem tudják mit hagytak ki! Ha hamarabb énekelsz tuti bent vagy!!!!! Nekünk így is jó vagy Dávid, Több sikert a folytatáshoz, mert megérdemled.
VálaszTörlés