Lakatos Gyula |
A magyarországi cigányság problémája nem egyforma!
Éppen ezért nem érdemes minden cigány közösségre egységesen alkalmazandó
stratégiákat, politikákat kidolgozni, ehelyett a helyi közösségekben felmerülő
gondokra kell megfelelő válaszokat találni.
Hirdetés |
Előítéletei minden embernek
vannak, ezért a fő kérdés az, hogy mire és miképpen használjuk fel
előítéleteinket.
Több cigány szakmunkás kell! |
Alapvetően három nagy
csoportra oszlik a magyarországi cigányság, mely csoportok között kulturális,
sőt antropológiai különbségek is vannak.
Az első csoportba tartozik a
Magyarországon legrégebb óta honos magyar cigányság, akik már nem beszélnek
cigányul és a cigányságra jellemző szokásból, hagyományból keveset őriztek meg.
A második kategóriát képezik az oláh cigányok, akiknek egyik fő sajátosságuk
az, hogy az ő közösségeikben kötelező megtanulni cigányul. A harmadik csoportba
tartoznak a beás cigányok, akik a romániai cigány felszabadítás után
érkeztek Magyarországra.
A cigánykérdés gazdasági kérdés is. |
A cigánykérdés gazdasági
kérdés is.
Ha húsz éven belül nem
sikerül bevonni a munkaerőpiacra a cigány fiatalságot, akkor a magyar gazdaság
összeomlik, hiszen lassan-lassan eltűnik Magyarországról az a középréteg,
amelyik munkájával, adójával működteti a közszolgáltatásokat és eltartja a segélyből
élőket. Vagy fedezni tudja az előttük dolgozók nyugellátását. Magyarországon az
a tendencia, hogy egyre több a diplomás, illetve sok az alulképzett személy,
viszont egyre kevesebb a szakképzett munkaerő, vagyis a szakmunkás, márpedig a
magyar gazdaság megmentésének a kulcsa az, ha a cigány fiatalok megfelelő
szakképesítést kapnak. Éppen ezért helytelen politika lenne megvonni a cigányságtól
az anyagi forrást, lehetőleg minél több támogatás kell a magyar politikai
elitnek arra fordítania, hogy a cigány fiatalok megfelelő oktatásban,
szakképesítésben részesülhessenek, így hasznos, és jó munkaerő válhat belőlük.
Ahogy többen is megírták már ezt. Többek közt utalt több előadásában és jegyzetében, Forgács István a cigányság helyzete Magyarországon című előadásában.
Lakatos Gyula
Hirdetés |