2015. július 24., péntek

Sikeres képzés nőknek

Sikeres képzés nőknek
Sikeresen zárult az a kompetenciafejlesztő program, mely a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió a „REMÉNY-HÍD” Békésen élő hátrányos csoportok felzárkóztatása projekt keretében zajlott. 












Hirdetés


A képzés 2015. április 16-án kezdődött, időtartama 400 óra volt. A 15 résztvevő július 16-án fejezte be sikeresen a programot, amely a következőkből tevődött össze: egy ráhangoló motiváló tréninget követően némi alapozás után tanulási készségek és életviteli kompetenciák fejlesztése valamint mentálhigiénés és háztartási ismereteket tanulása következett.
.

Bánszkiné Imreffy Márta oktató, tréner számolt be a Kulcskompetenciák fejlesztése + háztartási ismeretek elnevezésű képzés megvalósulásáról, és az itt szerzett tapasztalatairól:
„A képzés ráhangoló motiváló tréninggel kezdődött, mely időszak alatt nem kisebb feladattal kellett megbirkózni, mint hogy összehozzunk és csapattá alakítsunk egy olyan közösséget, amelynek a tagjai hosszú évek óta ismerik egymást, nap, mint nap találkoznak, beszélnek egymással, akik egy boltba járnak vásárolni. Ebben a társaságban tulajdonképpen én, az oktató voltam az egyetlen, aki számára idegen volt mindenki. Mégis minden alkalommal bebizonyosodott, hogy szükség van erre az ismerkedésre, mert a képzés idején merőben más jellegű kapcsolat alakulhat ki a résztvevők között, és mindig kiderül: „Én nem is ismertem XY-t erről az oldaláról!” Ez a szakasz nem más, mint észrevétlen tanulás, ahol korábbi tréneri gyakorlatomat hasznosítva olyan kommunikációs feladatokat oldottunk meg, játszottunk el, ahol sok-sok úgynevezett „aha-élményben” részesültek résztvevők.

Sikeres képzés nőknek 

Eddigi csoportjaimban is, és most Békésen is a hallgatók nagyon különböző iskolai végzettséggel rendelkeztek, de elmondható, hogy mindenki tudása magasabb szinten állt, mint amilyen ismereteket tartalmaztak a rendelkezésünkre álló tankönyvek. Ezért aztán a matematika és a magyar modulban magam állítottam össze a tanmenetet. Azt tapasztaltam, hogy szívesen tanulnak, kifejezetten igénylik a frontális munkát, majd nagy kedvvel látnak hozzá az önálló feladatokhoz. A kapott tankönyveket levezetésként töltöttük ki egyéni munkában. Olyan tananyagot állítottam össze, amelyek a mindennapi életben is hasznosíthatóak. Matematikából írásbeli műveleteket, kerület- és területszámítást, mértékváltásokat végeztünk, törtes feladatokat is megoldottunk. Úgy szövegeztem meg a feladatokat, hogy azok mindenki számára testhezállóak legyenek.
Összefoglalva tehát a képzés a következő modulokból állt: tanulási készségek fejlesztése, mentálhigiénés fejlesztés, életvitel, és háztartástan, család és közösség, egészséges táplálkozás és életmód, egészség és betegség, pénzügyi, gazdálkodási ismeretek, adatlapok, nyomtatványok, dokumentumok a mindennapokban. Az itt szerzett ismeretek könnyebbé és kezelhetőbbé teszik a hallgatók hétköznapjait.”




Hirdetés
Bánszkiné Imreffy Márta, oktató megosztotta a program során szerzett érdekes tapasztalatait is: Annak ellenére, hogy a fenti témakörök hasznosak, könnyen feldolgozhatóak, és mindenki életében nap, mint nap előkerülnek, a beszélgetések viszont nem arattak nagy sikert. Szeretnek ugyan beszélgetni, de ha az irányított diskurzus, akkor hirtelen nincs véleményük semmiről, illetve úgy érzik, hogy nem kapják meg azt az érzést, hogy megint tanultak valami újat. Ezek a képzések nem kizárólag az oktatásról, a tananyag átadásáról szólnak. A csoportokba olyan emberek kerülnek, akik hosszú évek óta nem csak az iskolától maradtak távol, de munkahely hiányában egyéb szervezett tevékenységtől, és a tőlük rendszerességet követelő más elfoglaltságtól is. Ezek után mi „iskolapadba” ültetjük őket, és figyelmet, aktív közreműködést várunk tőlük. A legegyszerűbbnek tűnő dolgokra, azaz hogy csendben, figyelmesen végighallgassuk egymást, legalább negyven percig egy helyben maradjunk, illedelmesen használjuk telefonunkat, stb. is rá kell világítani. A mindennapos együttlétek óhatatlanul előhozzák a napi gondokat, és egy kívülről jött embernek, mint például egy oktatónak, könnyebben nyílnak meg, árulnak el személyes problémákat. Ezek között vannak általános gondok, úgymint anyagi nehézségek, a cigányságot érintő kirekesztések, de szóba kerülnek súlyos egyéni tragédiák is. Ez alatt a néhány hónap alatt naponta találkoztam olyan esetekkel, amelyekhez foghatóval eddig még soha.


Hirdetés

Végezetül annyit mondhatok, hogy nagyon hasznosnak tartom ezt a képzést. Ez a kurzus a tudás felelevenítésén, és némi többlet ismeret elsajátításán túl leginkább azt a célt szolgálja, hogy rendszerességre szoktasson, megtanítson a figyelem újbóli koncentrációjára, a csoportban való együttműködésre. Ha a képzések szervezőiben meg van a kellő elszántság, elhivatottság és kitartás, akkor e célok megvalósíthatóak – zárta gondolatait Bánszkiné Imreffy Márta.
Lakatos Gyula





Hirdetés